Egészen 2020 novemberéig azt gondolhattuk, hogy minden rendben halad Wales felkészülésében, sorozatban második kontinenstornájukra kvalifikálták magukat, majd jött a derült égből villámcsapás: Ryan Giggs szövetségi kapitányt őrizetbe vették, mert a vádak szerint bántalmazta élettársát. Az ügy olyan komoly, hogy az egykori legendás labdarúgó kénytelen kihagyni az Eb-t, helyét Rob Page vette át. Vajon így milyen felkészülése és tornája lesz a válogatottnak?
Eb-múltidéző
Hiába olyan ikonikus labdarúgók, mint Ian Rush vagy Neville Southall, Wales egészen 2016-ig nem jutott ki egyetlen Eb-re sem. A legközelebb 1976-ban és 1992-ben voltak hozzá, de végül nem sikerült a bravúr. A 2016-os torna egy tehetséges generáció megkoronázása volt, talán minden idők egyik legjobb walesi labdarúgójának csillogásával. A könnyed selejtezőcsoportnak, illetve az új rendszernek köszönhetően, második helyen jutottak ki a franciaországi tornára, ahol Szlovákia és Oroszország legyőzésével csoportelsőként jutottak tovább.
Az sem zavarta meg őket, hogy a nagy rivális angoloktól kikaptak. A legjobb 16 között szerencséjük volt, újabb “szomszéd” következett, nehézkes meccsen, de végül legyőzték Észak-Írországot 1-0-ra. Az igazán nagy meglepetés a negyeddöntőben következett, ahol Belgium ellen 3-1-re nyertek. Ez volt az, amire senki nem számított, így jogosan tartottak a jól védekező és hatékonyan támadó válogatottól az elődöntőben a portugálok. A szufla azonban elfogyott, 3 perc alatt lerendezte a továbbjutást a Cristiano Ronaldo vezette későbbi Eb-győztes Portugália, így a Bale – Ronaldo ütközet, utóbbi sikerével ért véget. Wales azonban megmutatta, hogy célfocival milyen messzire lehet jutni egy szerényebb képességű nemzetnek is a nagyok között.
Kijutás a 2020-as Európa-bajnokságra
Nekünk magyaroknak bőven van emlékünk, hogyan jutott ki egyenes ágon az Európa-bajnokságra a walesi válogatott. A magyar-horvát-szlovák-azeri négyes mellé sorsolták Ryan Giggs együttesét, akik eléggé nehézkesen vették az akadályokat. Folyamatosan a 4-2-3-1-es rendszert alkalmazták, amelyben Gareth Bale volt az ék, rendkívül gyors támadósorral próbálkoztak kontrák révén megtörni az ellenfeleket. Wales gyakorlatilag tovább vitte a 2016-os kontinenstornán látott taktikáját, törekedtek a kevés gólt hozó meccsekre, fontos volt a stabil védekezés, aztán valahogy begyötörni egy találatot és megnyerni az adott találkozót.
Egészen az utolsó fordulóig kérdéses volt Wales kvalifikációja, ekkor fogadta Cardiffban a magyar válogatottat Ryan Giggs együttese. A szövetségi kapitányuk nem viccelt, felrakta a legerősebb tizenegyét a pályára, támadni kellett és gólokat szerezni, mert a döntetlen nem volt elég. Végül az egész selejtezősorozatot kihagyó, kezdőként a magyarok ellen visszatérő, Aaron Ramsey döntötte el, aki két góljával kijuttatta országát a Európa-bajnokságra.
Wales kulcsjátékosai
Nem kell ezt túlgondolni, Gareth Bale az, akire minden szerep hárulhat. A csapatkapitány, aki a madridi vergődés után, végre magára talált Londonban. A Tottenham csapatával ugyan komolyabb eredményeket nem ért el, megint nem nyert kupát a klub, de Bale úgy játszott a szezon második felében, mint fénykorában. Ez rossz előjel az ellenfelek számára, mert egy motivált, madridi kezdőtagságért küzdő játékos repítheti a walesieket. Bale terve ugyanis a következő: utolsó évére visszatér a kölcsönszerződéséből a Real Madridhoz, hogy egy új edző segítségével sikereket érjen el a spanyol gigásszal. Azt láthattuk, mire képes a nemzeti csapatban (kiváló szabadrúgások, gyors kontrák, hatalmas lövések, igazi vezér), valószínűleg most is ez várható tőle, igaz, nem a “rendes” posztján játszik, de ez őt valószínűleg annyira nem zavarja.
Wales EB 2021 kerete
RG | AS | ON | OFF | SL | PL | FC | FS | KG | IDŐ | |
Kapusok | ||||||||||
Adam Davies | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0' |
Danny Ward | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 3 | 94' |
Wayne Hennessey | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | 3 | 175' |
Védők | ||||||||||
Ben Cabango | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | - | 0' |
Ben Davies | 0 | 0 | 2 | 0 | 0 | 0 | 1 | 3 | - | 238' |
Chris Gunter | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | - | 0' |
Chris Mepham | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 0 | 7 | 1 | - | 270' |
Connor Roberts | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | - | 200' |
Ethan Ampadu | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 5 | 3 | - | 255' |
Joe Rodon | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 0 | 3 | 0 | - | 270' |
Neco Williams | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 3 | 5 | - | 204' |
Tom Lockyer | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | - | 0' |
Középpályások | ||||||||||
Aaron Ramsey | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 0 | 3 | 3 | - | 266' |
Dylan Levitt | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | - | 0' |
Harry Wilson | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 2 | - | 160' |
Joe Allen | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 2 | - | 94' |
Joe Morrell | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | - | 33' |
Jonny Williams | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | - | 0' |
Matthew Smith | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | - | 0' |
Rubin Colwill | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | - | 10' |
Sorba Thomas | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | - | 1' |
Csatárok | ||||||||||
Brennan Johnson | 0 | 0 | 1 | 0 | 0 | 0 | 2 | 1 | - | 91' |
Daniel James | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 0 | 1 | 2 | - | 154' |
Gareth Bale | 1 | 0 | 1 | 0 | 1 | 0 | 2 | 5 | - | 225' |
Kieffer Moore | 0 | 0 | 2 | 0 | 0 | 0 | 5 | 4 | - | 225' |
Mark Harris | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | - | 0' |
Wales felkészülési programja
Miután kiváló logisztikával Baku lett az egyik Eb-helyszín és Wales első két találkozóját ott rendezik, ezért számukra Azerbajdzsánban lesz a főhadiszállás. A felkészülést sem aprózták el, június 2-án a címvédővel, Franciaországgal játszanak, míg június 5-én Albániával. Előbbi idegenben, utóbbi hazai pályán.
Dátum | Hazai | Eredmény / Óra | Vendég | H | D | V |
jún 2. | Franciaország | 3 - 0 | Wales | 1.28 | 5.00 | 12.00 |
jún 5. | Wales | 0 - 0 | Albánia | 1.70 | 3.60 | 5.25 |
Esélyek a továbbjutásra
A kerettel akkora probléma nincsen, továbbra is a kevés gólos meccsekre törekednek majd, hatékony védekezésre és kontrajátékra. Valószínűleg underes találkozóik lesznek, de nagyobb gond a szövetségi kapitány kérdése. Rob Page nem nevezhető ilyen szinten tapasztalt edzőnek, kérdéses, hogy milyen döntéseket hoz kritikus helyzetekben. Mi történik akkor, ha megfogják Gareth Bale-t, ha a védekezés ugyanúgy kihagy, mint a portugálok ellen öt évvel ezelőtt. Mindezek ellenére van esély a továbbjutásukra, mert Olaszország mögött kiadó az az egy hely, nagy harc lehet érte a törökökkel és a svájciakkal. Az is lehet, hogy csak egy gól fog dönteni a továbbjutásukról.