Home Csapatok A csoport Wales

Wales

Egészen 2020 novemberéig azt gondolhattuk, hogy minden rendben halad Wales felkészülésében, sorozatban második kontinenstornájukra kvalifikálták magukat, majd jött a derült égből villámcsapás: Ryan Giggs szövetségi kapitányt őrizetbe vették, mert a vádak szerint bántalmazta élettársát. Az ügy olyan komoly, hogy az egykori legendás labdarúgó kénytelen kihagyni az Eb-t, helyét Rob Page vette át. Vajon így milyen felkészülése és tornája lesz a válogatottnak?

Eb-múltidéző

Hiába olyan ikonikus labdarúgók, mint Ian Rush vagy Neville Southall, Wales egészen 2016-ig nem jutott ki egyetlen Eb-re sem. A legközelebb 1976-ban és 1992-ben voltak hozzá, de végül nem sikerült a bravúr. A 2016-os torna egy tehetséges generáció megkoronázása volt, talán minden idők egyik legjobb walesi labdarúgójának csillogásával. A könnyed selejtezőcsoportnak, illetve az új rendszernek köszönhetően, második helyen jutottak ki a franciaországi tornára, ahol Szlovákia és Oroszország legyőzésével csoportelsőként jutottak tovább.

Az sem zavarta meg őket, hogy a nagy rivális angoloktól kikaptak. A legjobb 16 között szerencséjük volt, újabb “szomszéd” következett, nehézkes meccsen, de végül legyőzték Észak-Írországot 1-0-ra. Az igazán nagy meglepetés a negyeddöntőben következett, ahol Belgium ellen 3-1-re nyertek. Ez volt az, amire senki nem számított, így jogosan tartottak a jól védekező és hatékonyan támadó válogatottól az elődöntőben a portugálok. A szufla azonban elfogyott, 3 perc alatt lerendezte a továbbjutást a Cristiano Ronaldo vezette későbbi Eb-győztes Portugália, így a Bale – Ronaldo ütközet, utóbbi sikerével ért véget. Wales azonban megmutatta, hogy célfocival milyen messzire lehet jutni egy szerényebb képességű nemzetnek is a nagyok között.

Kijutás a 2020-as Európa-bajnokságra

Nekünk magyaroknak bőven van emlékünk, hogyan jutott ki egyenes ágon az Európa-bajnokságra a walesi válogatott. A magyar-horvát-szlovák-azeri négyes mellé sorsolták Ryan Giggs együttesét, akik eléggé nehézkesen vették az akadályokat. Folyamatosan a 4-2-3-1-es rendszert alkalmazták, amelyben Gareth Bale volt az ék, rendkívül gyors támadósorral próbálkoztak kontrák révén megtörni az ellenfeleket. Wales gyakorlatilag tovább vitte a 2016-os kontinenstornán látott taktikáját, törekedtek a kevés gólt hozó meccsekre, fontos volt a stabil védekezés, aztán valahogy begyötörni egy találatot és megnyerni az adott találkozót.

Egészen az utolsó fordulóig kérdéses volt Wales kvalifikációja, ekkor fogadta Cardiffban a magyar válogatottat Ryan Giggs együttese. A szövetségi kapitányuk nem viccelt, felrakta a legerősebb tizenegyét a pályára, támadni kellett és gólokat szerezni, mert a döntetlen nem volt elég. Végül az egész selejtezősorozatot kihagyó, kezdőként a magyarok ellen visszatérő, Aaron Ramsey döntötte el, aki két góljával kijuttatta országát a Európa-bajnokságra.

Wales kulcsjátékosai

Nem kell ezt túlgondolni, Gareth Bale az, akire minden szerep hárulhat. A csapatkapitány, aki a madridi vergődés után, végre magára talált Londonban. A Tottenham csapatával ugyan komolyabb eredményeket nem ért el, megint nem nyert kupát a klub, de Bale úgy játszott a szezon második felében, mint fénykorában. Ez rossz előjel az ellenfelek számára, mert egy motivált, madridi kezdőtagságért küzdő játékos repítheti a walesieket. Bale terve ugyanis a következő: utolsó évére visszatér a kölcsönszerződéséből a Real Madridhoz, hogy egy új edző segítségével sikereket érjen el a spanyol gigásszal. Azt láthattuk, mire képes a nemzeti csapatban (kiváló szabadrúgások, gyors kontrák, hatalmas lövések, igazi vezér), valószínűleg most is ez várható tőle, igaz, nem a “rendes” posztján játszik, de ez őt valószínűleg annyira nem zavarja.

Wales EB 2021 kerete

  RG AS ON OFF SL PL FC FS KG IDŐ
Kapusok
Adam Davies 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0'
Danny Ward 0 0 0 0 0 0 0 0 3 94'
Wayne Hennessey 0 0 0 0 0 1 1 0 3 175'
Védők
Ben Cabango 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Ben Davies 0 0 2 0 0 0 1 3 - 238'
Chris Gunter 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Chris Mepham 0 0 0 0 1 0 7 1 - 270'
Connor Roberts 0 0 0 0 0 0 0 1 - 200'
Ethan Ampadu 0 0 0 0 0 0 5 3 - 255'
Joe Rodon 0 0 0 0 1 0 3 0 - 270'
Neco Williams 0 0 0 0 0 0 3 5 - 204'
Tom Lockyer 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Középpályások
Aaron Ramsey 0 0 0 0 1 0 3 3 - 266'
Dylan Levitt 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Harry Wilson 0 0 0 0 0 0 1 2 - 160'
Joe Allen 0 0 0 0 0 0 0 2 - 94'
Joe Morrell 0 0 0 0 0 0 1 1 - 33'
Jonny Williams 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Matthew Smith 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Rubin Colwill 0 0 0 0 0 0 0 0 - 10'
Sorba Thomas 0 0 0 0 0 0 0 0 - 1'
Csatárok
Brennan Johnson 0 0 1 0 0 0 2 1 - 91'
Daniel James 0 0 0 0 1 0 1 2 - 154'
Gareth Bale 1 0 1 0 1 0 2 5 - 225'
Kieffer Moore 0 0 2 0 0 0 5 4 - 225'
Mark Harris 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'

Wales felkészülési programja

Miután kiváló logisztikával Baku lett az egyik Eb-helyszín és Wales első két találkozóját ott rendezik, ezért számukra Azerbajdzsánban lesz a főhadiszállás. A felkészülést sem aprózták el, június 2-án a címvédővel, Franciaországgal játszanak, míg június 5-én Albániával. Előbbi idegenben, utóbbi hazai pályán.

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V
jún 2. Franciaország 3 - 0 Wales 1.28 5.00 12.00
jún 5. Wales 0 - 0 Albánia 1.70 3.60 5.25

Esélyek a továbbjutásra

A kerettel akkora probléma nincsen, továbbra is a kevés gólos meccsekre törekednek majd, hatékony védekezésre és kontrajátékra. Valószínűleg underes találkozóik lesznek, de nagyobb gond a szövetségi kapitány kérdése. Rob Page nem nevezhető ilyen szinten tapasztalt edzőnek, kérdéses, hogy milyen döntéseket hoz kritikus helyzetekben. Mi történik akkor, ha megfogják Gareth Bale-t, ha a védekezés ugyanúgy kihagy, mint a portugálok ellen öt évvel ezelőtt. Mindezek ellenére van esély a továbbjutásukra, mert Olaszország mögött kiadó az az egy hely, nagy harc lehet érte a törökökkel és a svájciakkal. Az is lehet, hogy csak egy gól fog dönteni a továbbjutásukról.