Home Csapatok B csoport Finnország

Finnország

Finnország történelme legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy kvalifikált az Európa-bajnokságra. Az elmúlt évtizedekben a tudatos építkezés kifizetődött, folyamatosan fejlődtek, ami egy tanárnak is köszönhető, akiből szövetségi kapitány lett. A finnek még az út elején járnak, de komoly meglepetésekre lehetnek képesek a kontinensviadalon, ha a riválisok nem veszik őket komolyan. Képesek megtréfálni a végső győzelemre is esélyes belgákat?

Történelmi siker a finn labdarúgó-válogatottnak

Finnország számára ez az első Európa-bajnokság, amelyre kijutottak. A selejtezőkben rendszerint alulmaradtak, de azért akadtak ígéretes meccseik. Az 1980-as tornára a magyar – görög – szovjet csoporton keresztül vezetett volna az út, hazai meccseiken kiválóan szerepeltek, de az idegenbeli gyenge teljesítmény lett a vesztük.

A következő esély 2008-as selejtezőben következett, amikor a rendkívül erős portugál, szerb, lengyel és belga válogatott által fémjelzett csoportban a végsőkig küzdöttek a kijutásért. Jari Litmanen kiváló teljesítményt nyújtott, különösen fájó lehetett számukra, hogy Azerbajdzsánban és Örményországban nem tudták hozni a kötelezőt, ugyanis akkor kijutottak volna az Eb-re.

Kijutás a 2020-as Európa-bajnokságra

Valószínűleg nem az olasz – bosnyák – görög csoportról álmodtak Helsinkiben, mikor a sorsolás megtörtént, de szerencséjük volt. Az olaszoknál változás kezdődött, végig dominálták a csoportot, viszont a bosnyák és görög válogatott már közel sem volt olyan félelmetes, mint korábban. A hatosból az első két helyezett jutott tovább, elérkezett a finnek esélye.

Az olaszok elleni vereséggel rajtoltak, de utána érződött, hogy a Kanerva által megálmodott fegyelmezett játék jól működik, nem kaptak gólt a következő négy mérkőzésen, hatékonyan védekeztek, hozták a kötelezőket. Az is belefért, hogy az olaszoktól oda-vissza kikapjanak, illetve Boszniában a hatalmas zakó is. A 4-4-2 és az 5-3-2 között váltogatott Kanerva, kontrákra koncentráltak, fizikális játékot folytattak, csoport utolsó meccsére már gyakorlatilag tét nélkül állhattak ki Görögország ellen. Ha lehet azt mondani, könnyedén meglett a továbbjutás.

Finnország kulcsjátékosai

Ki lehetne emelni Teemu Puukit vagy Lukas Hradeckyt, de mikor egy válogatott ennyire egységes, akkor inkább arra a személyre érdemes koncentrálni, aki mindennek az atyja: Markku Kanervára. A finnek edzője nem hisz a modern tanokban, inkább a jó légkör kialakítására törekszik, illetve a módszeres építkezésben. Erőnléti edzéseket tökéletesítette, megváltoztatta a csapat étrendjét, teljesítőképességük csúcsára emelte a játékosait. Az évek alatt egy rendkívül masszív, nehezen legyőzhető csapatot alakított ki, akik igazi harcosokként küzdenek a pályán. A csapat felállása is az egyszerűségre utal (4-4-2), ahogyan a mutatott játékuk is, de minden jól működik.

Finnország EB 2021 kerete

  RG AS ON OFF SL PL FC FS KG IDŐ
Kapusok
Védők
Középpályások
Csatárok

Finnország felkészülési programja

Március folyamán Svájc ellen játszottak felkészülési mérkőzést, ahol fordulatos mérkőzésen 3-2-re kikaptak. A válogatott május 29-én Stockholmba látogat, ahol Svédország lesz az ellenfelük, majd június 4-én Helsinkiben fogadják az észteket. A csapat bázisa Szentpéterváron lesz, ahol két csoportmérkőzést játszanak.

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V
jún 4. Finnország 0 - 1 Észtország 1.50 3.90 7.00

Esélyek, tippek: hogyan teljesíthet a finn válogatott?

Játékerő alapján Belgium kilóg a B-jelű kvartettből, de a finnek a rendkívüli erőnlétüknek köszönhetően, bárkivel fel tudják venni a versenyt. Teemu Pukki élete formájában, ha azt a küzdeni tudást hozza, mint a Championship küzdelmei alatt, komoly gondot okozhat a dán és orosz védőknek is. Valószínűleg nagyon senki sem fogja megverni Kanerva együttesét, érdemes rájuk hendikep formájában is fogadni. Egyszer sem játszanak hazai pályán, de az elmúlt két év során bebizonyították: idegenben is nagyon hatékonyak (ugye, Franciaország?), jobban érvényesül a kontrajátékuk, így a hazai pálya miatt, nyomás alatt lévő dánok vagy oroszok könnyedén bajba kerülhetnek ellenük.