Home Csapatok F csoport Franciaország

Franciaország

Ha kizárólag papíron nézzük, akkor Franciország az egyértelmű favorit az Európa-bajnokság megnyerésére. A regnáló világbajnok, a legutóbbi nagyobb nemzetközi torna nyertese. Tele vannak tehetséggel, tudják a siker titkát, tapasztaltak, szóval abszolút jó előjelekkel várhatják a tornát. Néhány felhő azért gyülekezni látszik, a csoport nem egyszerű, és nem a továbbjutás miatt, hanem a később egyeneses kieséses szakasz okán. Mindemellett olyat húzott Deschamps, ami lehet pozitív, vagy akár váratlan negatív következményű is, ez lenne Karim Benzema behívása a keretbe.

A francia válogatott múltbéli teljesítménye

A francia válogatott történelme sikerekkel teli, ha a világbajnokságot nézzük akkor is, de az Európa-bajnokságok tekintetében is. Kétszer nyerték meg tornát, 1984-ben és 2000-ben is Európa királyai lettek. Emellett van második, harmadik helyük is, például a legutóbbi tornán 2016-ban elbukták a finálét, így szereztek ezüstérmet. Románia és Albánia legyőzése után, döntetlen Svájccal szemben, ez volt a kezdet legutóbb. Tehát nem aludtak be, ez azért fontos, mert erre már volt példa történelmükben, például 2002-ben egészen komolyat égtek Szenegállal szemben a világbajnokság nyitómeccsén.

2016-os Eb-finálé, örülnek a győzelemnek a portugálok, szomorúak a franciák

Miközben a portugálok szolid sikerekkel haladtak a döntő felé, és nyerték meg azt hosszabbításban, addig a franciák más utat jártak be. Ötöt rúgtak az izlandiaknak, kettőt a németeknek, sokkal támadóbb stílust képviseltek, mint a portugálok. A torna gólkirálya Antoine Griezmann lett, de mögötte több honfitársa is követte őt a listán. Portugália védelme viszont kifogott rajtuk. Ez már nem Európa-bajnokság, de a 2018-as világbajnokságon is hasonlóan teljesítettek a csoportkörben, két győzelem, majd egy közel tét nélküli döntetlen. Ezután a kieséses szakaszban a támadó stílus néha vérengzést eredményezett. Négy gólt kapott tőlük Argentína, de a döntőben Horvátországnak is négyet rámoltak. Tehetséges generáció, komplett, összetett kerettel.

Kijutás a 2020-as Európa-bajnokságra

Az első két selejtezőkörben a franciák úgy döntöttek, hogy helyre teszik a dolgokat. Először 4:1-re nyertek Moldova otthonában, aztán Izlandot fogadták, és küldték haza 4:0-val. Jött egy meglepő forduló a törökök ellen, aztán újabb gólzáporok. Előbb Andorrának lőttek négyet, majd Albániának. Szegény kis Andorra hazai környezetben sem bírt a franciákkal, 3:0-ra nyertek Pogbáék. Összességében 10 forduló után, a selejtezők zárultával, 8 győzelemmel és 25 ponttal meglett az első hely, a 23 pontos törökök előtt. Ahány pont, annyi találat, lehet ez volt a szlogenük, ugyanis 25:6-os gólarányuk lett.

Hugo Lloris. Fotó: CP DC Press/Shutterstock.com

Gárdonyban lesz a franciák bázisa a Velencei tó partján, de nem ezzel kavarták meg a szálakat a torna előtt. Didier Deschamps úgy döntött, hogy egy régi vitát zár le, egy olyan ügyet, ami mindig is egyfajta szégyenfoltja volt a jelenkori francia válogatottnak. Behívta a keretbe Karim Benzemát, a jó idényt teljesítő Real Madrid játékost. Mivel korábban egészen eldurvult ez a vita Benzema körül és alapvetően saját csapattárs zsarolása miatt robbant ki, én nem zárnám ki, hogy egy rosszabbul sikerült meccs után, nem kerül elő majd újra ez a nézeteltérés. Egyébként a franciák annyi jó játékossal rendelkeznek, hogy egy védekezésre könnyen váltani tudó, de inkább támadó stílust próbálnak mindig, 4-3-2-1 formájában.

Euro 2020: Franciaország kulcsjátékosai

Minden csapatrészbe kell egy szikla, mondta egyszer Deschamps. A kapuban ott van Hugo Lloris, szürke teljesítményre is képes, de ha kell, bravúrokkal segíti csapatát. A védelem szervezője Raphael Varane, az egyik legjobb középső védő a világon. Számomra teljes talán hogyan lett világsztár, de a középpálya ura Paul Pogba. Valószínűleg nem jó pillanatait csíptem el, de néha passzolni is alig képes, máskor pedig zseniális megoldásai vannak. Lehet, hogy igazi művészfocista, lélekállapottól függő teljesménnyel? Elől pedig ott van Kylian Mbappé, a világ egyik legjobb játékosa. Lehetne még játékosokat kiemelni, nagyon jó névsorral dolgozhat Deschamps.

Paul Pogba (Fotó: Vlad1988 / Shutterstock.com)

Franciaország EB 2021 kerete

  RG AS ON OFF SL PL FC FS KG IDŐ
Kapusok
Hugo Lloris 0 0 0 0 1 0 1 0 6 390'
Mike Maignan 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0'
Steve Mandanda 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0'
Védők
Benjamin Pavard 0 0 1 0 2 0 5 2 - 300'
Clément Lenglet 0 0 0 0 0 0 0 0 - 46'
Jules Koundé 0 0 0 0 0 0 2 1 - 90'
Kurt Zouma 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Léo Dubois 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Lucas Digne 0 0 1 0 0 0 2 1 - 96'
Lucas Hernandez 0 0 0 0 1 0 3 3 - 140'
Presnel Kimpembe 0 0 0 0 1 0 6 6 - 390'
Raphaël Varane 0 0 0 2 1 0 2 3 - 390'
Középpályások
Adrien Rabiot 0 0 1 3 0 0 7 3 - 316'
Corentin Tolisso 0 0 1 0 0 0 1 2 - 99'
Moussa Sissoko 0 0 0 1 0 0 0 1 - 39'
N'Golo Kanté 0 0 0 1 0 0 8 1 - 390'
Paul Pogba 1 1 2 5 0 0 7 11 - 380'
Thomas Lemar 0 0 0 0 0 0 0 0 - 8'
Csatárok
Antoine Griezmann 1 1 3 3 1 0 2 5 - 357'
Karim Benzema 4 0 4 3 0 0 0 0 - 354'
Kingsley Coman 0 0 3 2 1 0 1 2 - 95'
Kylian Mbappé 0 1 3 9 0 0 2 4 - 390'
Marcus Thuram 0 0 0 0 0 0 1 0 - 8'
Olivier Giroud 0 0 1 0 0 0 1 0 - 45'
Ousmane Dembélé 0 0 1 1 0 0 0 1 - 34'
Wissam Ben Yedder 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'

A francia válogatott felkészülési programja

Hazai pályán készülnek fel a tornára a Pogbáék, két barátságos mérkőzéssel. Először az ellenfelük Wales lesz június 2-án, majd Bulgária következik június 8-án. Érdekes választások, valószínűleg a védekező csapatok feltörését próbálják élesben gyakorolni.

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V
jún 2. Franciaország 3 - 0 Wales 1.28 5.00 12.00
jún 8. Franciaország 3 - 0 Bulgária 1.07 11.00 26.00

Esélyek, tippek: mire számíthatunk a franciáktól?

Ilyen kerettel, ilyen tapasztalattal, világbajnoki címvédőként, egyértelműen a legesélyesebbek között kell számon tartani őket. Ez még akkor is igaz, ha a csoportra nézünk, amit ugyebár halálcsoportnak neveznek. Még ha buknak is mondjuk a portugálok, vagy németek ellen, a továbbjutás egyszerűen nem lehet, hogy ne jöjjön össze. A kieséses szakaszban nem csak a világbajnokságról, hanem a legutóbbi Eb-ről is lehetnek élményeik. A bővebb keret, a több nyerőember, a támadó stílus és kitartás, valahogy mindig előre vitte őket az egyenes kieséses szakaszban. Én legalább elődöntőbe várom Franciaországot, azon a ponton pedig már csak apróságok döntenek, de nem lenne meglepő a végső sikerük.