Kezdőlap Foci EB hírek Andriy Shevchenko: Túl nagy volt ez a hegy nekünk

Andriy Shevchenko: Túl nagy volt ez a hegy nekünk

34
0

Négy gólos vereséggel búcsúztak az ukránok, az elődöntőbe Anglia jutott. Adriy Schevchenko a kiesés után nyilatkozott.

Uralta a légteret Gareth Southgate csapata, erre is fűzte fel a heggyel kapcsolatos mondatait az ukrán szakember. “Játszottuk a saját játékunkat, de sajnos kevés volt. Nem tudtunk mit kezdeni az angolokkal a levegőben, és emiatt el is veszítettük a mérkőzést. Ez most egy olyan hegy volt, amit képtelenek voltunk megmászni. Egy út elején járunk, ez még lehet sok nekünk” – mondta.

Andriy Shevchenko, Ukrajna szövetségi kapitánya (Fotó: photo-oxser/Shutterstock)

“Úgy gondolom, nagyszerű tornát zártunk. Büszke vagyok rá, hogy mindig a saját játékunkat tudtuk játszani, és nem fordultunk saját magunk ellen, sem az ellenfél taktikája, sem az éppen aktuális eredmény miatt” – utalt arra Shevchenko, hogy előny tudatában sem adták fel a taktikájukat, amire az ellenfelek sem voltak hatással.

“Habár nagy arányú vereséget szenvedtünk, az én szemszögemből, jó játékkal búcsúztunk. Megérdemlik a játékosok a dicséretet, jól teljesítettek a tornán” – nyilatkozta az ukrán szövetségi kapitány, aki 2016 óta van munkában. Ezalatt 51 mérkőzésen irányította Ukrajnát, és 25 győzelem mellett, 13-13 döntetlen és vereség a mérlege.

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég Helyszín TV
jún 13.
ned
3 - 2
(0 - 0)
ukr
Amszterdam
Johan Cruijff ArenA
M4
jún 17.
ukr
2 - 1
(2 - 0)
mkd
Bukarest
Nemzeti Stadion
M4
jún 21.
ukr
0 - 1
(0 - 1)
aut
Bukarest
Nemzeti Stadion
Duna TV
jún 29.
swe
1 - 2 AET
(0 - 0)
ukr
Glasgow
Hampden Park Stadion
M4
júl 3.
ukr
0 - 4
(0 - 1)
eng
Róma
Olimpiai Stadion
M4

bet365 számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org