Kezdőlap Foci EB hírek Andy Robertson: Voltak lehetőségeink, nem éltünk velük

Andy Robertson: Voltak lehetőségeink, nem éltünk velük

7
0

Skócia hazai pályán vereséggel kezdte az Európa-bajnokságot, a csehek 2:0-ra tudtak nyerni ellenük. Andy Robertson nyilatkozott a mérkőzést követően.

“Mindenki jó kezdést akart az országban. Magabiztosak és izgatottak voltunk, sajnos nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel. Nem mondhatod, hogy nem próbálkoztunk, hogy nem voltak helyzeteink. Volt néhány igazán veszélyes lehetőségünk, amiket ki kellett volna használni. Ha azok bemennek, más lett volna a meccs. Komoly leckét kaptunk a legmagasabb szintről, élni kell a lehetőségeiddel. Csehország így tett, mi nem” – mondta Robertson a BBC-nek.

Andy Robertson. Fotó: katatonia82 / Shutterstock.com

“Nagyon csalódott vagyok, de nem szabad megtorpannunk. Pénteken már jön a következő meccsünk. Egyénileg jobban kellett volna teljesítenünk, de a csehek erősek voltak egyébként középpályán. Időnként megnehezítették az előre haladásunkat, ezt mindenképp elemeznünk kell majd holnap. Továbbra is együtt van a csapat, nem adjuk fel, még van két mérkőzésünk mindenképp. Ez egy torna, ahol mindig a következő összecsapás számít” – John McGinn, a skótok játékosa.

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég Helyszín TV
jún 14.
sco
0 - 2
(0 - 1)
cze
Glasgow
Hampden Park Stadion
M4
jún 18.
eng
0 - 0
(0 - 0)
sco
London
Wembley Stadion
M4
jún 22.
cro
3 - 1
(1 - 1)
sco
Glasgow
Hampden Park Stadion
Duna TV

bet365 számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org