Időutazás lesz az idei Európa-bajnokság, hiszen neve alapján tavaly rendezik. Ez a furcsa helyzet elméletileg a környezet-tudatosság miatt alakult, állítja az UEFA nagyon határozottan.
Tavaly áprilisban egy ülésen határoztak úgy, hogy a 60. évfordulóját ünneplő Európa-bajnokság neve EURO 2020 marad. Annak ellenére született ez a döntés, 2021 nyarán rendezik meg. Az évforduló volt az egyik hangzatos indok, a másik a környezettudatosság, mert így nem kell az EURO 2020 logóval ellátott termékek helyett újat készíteni. Ha rosszindulatú akarnék lenni, akkor azt is mondhatnám, hogy a cégek nyomására maradt, melyek nem szerettek volna újabb gyártási költséget, így nagyobb lesz a profit. Például ezt a labdát sem lehetett volna eladni.
Az UEFA szerint még azért is szerencsés a 2020-as elnevezés, mert így évekkel később majd ez a visszadátumozás emlékeztetni fogja az emberiséget arra, hogy milyen összefogás történt a járvány idején. Aminek egyébként sajnos nincs vége, ezért is képlékeny még minden, mint például a helyszínek is. Akármi is valós indok, kicsit furcsa időutazásként a 2021-es tornát 2020-asnak kell hívni, amennyiben a hivatalos verziónál akarunk maradni.
bet365 számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org