Kezdőlap Foci EB hírek Horvát és német pad közül a földre esett Borna Sosa

Horvát és német pad közül a földre esett Borna Sosa

25
0

Érdekes fejezet a honosítási átigazolások történelmében Borna Sosa esete, aki horvát helyett inkább német lenne. Terve azonban problémákba ütközött.

1998. január 21-én Zágrábban született Sosa, és a Dinamo Zágrábban kezdett el futballozni mindössze 7 évesen. 2015-ben aztán a felnőttek között is bemutatkozott, majd egészen 2018-ig volt a horvát csapatnál, amikor leigazolta a VfB Stuttgart. Nem kezdődött jól az élete a németeknél, lesérült és erre két szezonja is ráment.

Az áttörést a jelenlegi idény hozta meg neki, Pellegrino Matarazzo taktikájában, immáron egészségesen, a bal szélen találta meg a helyét. Nagyszerűen teljesít, az előkészítésben jeleskedik, összesen 9 gólpasszt adott 23 mérkőzés alatt a Stuttgartban. Eközben a horvát utánpótlás válogatottakban az U14-től kezdve egészen az U21-ig játszott, de most mégis Németországot választaná.

Borna Sosa. Fotó: DarioZg / Shutterstock.com

“Döntöttem, nem hívnak be a horvát felnőtt válogatottba. Megértem a döntésüket, ha nem kellek, hát nem kellek” – ezt követően mindent törölt a közösségi médiában, ami a horvátokhoz kötötte, fotókat és bejegyzéseket. Berlinben született édesanyja révén német állampolgárságot szerzett, Oliver Bierhoff már intézte is, hogy pályára léphessen német színekben.

Aztán jött a FIFA válasza, hogy csak akkor engedélyezi a váltást, ha a labdarúgó az előző válogatottban még 21 éves kora előtt lépett pályára utoljára. Aprócska dolog, de ezen csúszott el Sosa sorsa, hisze 22 éves volt, amikor 2020 novemberében a horvát U21-es válogatottban Skócia ellen játszott az Európa-bajnoki selejtezőn. Ezt követően elnézést kért a horvát szövetségtől, de egyelőre nem terveznek vele a felnőtt válogatottban a történtek miatt.

bet365 számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org