Kezdőlap Még több foci Eb Foci Eb játékvezetők Clément Turpin

Clément Turpin

A francia Turpin hiába próbálta ki magát különböző sportágakban, szerelme a labdarúgás maradt, de nem volt eléggé tehetséges játékos, ugyanakkor bíróként már rögtön megmutatta kvalitásait. Mindössze 25 évesen már a francia második vonalban fújhatott meccset, következő évben pedig már a Ligue 1 mérkőzéseit dirigálta. Még mindig csak 27 éves volt, mikor megkapta a FIFA bírói tagságot.

Turpin, a legsikeresebb francia

Az első nemzetközi kupameccsét 28 évesen vezette az Európa-ligában, következő évben már a PSG – Lille francia kupadöntőt is rábízták. Az egyik legnagyobb tehetséggel megáldott játékvezető, ugyanis a francia labdarúgás történetében még sosem fordult elő, hogy a kupadöntő bírója 30 évnél fiatalabb legyen. Négyszer választották 2015-ig hazájában az év játékvezetőjének.

Hazája Európa-bajnokságában (2016) már megkapta a lehetőséget, rögtön egy számunkra kedves mérkőzéssel kezdett: Magyarország – Ausztria (2:0), majd a németeknek fújta még a csoportmérkőzések során az észak-írek elleni találkozóját. A torna későbbi szakaszában már nem kapott lehetőséget, ahogyan a 2018-as vb-n is a franciák jó szereplésének lett az áldozata.

Pályafutása eddigi csúcsa a 2021-es Európa-liga döntő volt. Az idei szezonban sem aprózta el a francia játékvezető a sárga és piros lapos büntetéseket, érdemes nála lapokra fogadni, mert kiélezett rangadókon is képes kiállítani egy-két játékost. A tizenegyesekre is figyelni kell, ugyanis Turpin előszeretettel mutat a büntetőpontra.