Kezdőlap Mérkőzés beszámoló A spanyolok tizenegyespárbajban búcsúztatták Svájcot a negyeddöntőben

A spanyolok tizenegyespárbajban búcsúztatták Svájcot a negyeddöntőben

89
0
A spanyol játékosok (elöl) ünnepelnek. MTI/AP/Reuters pool/Makszim Semetov

Spanyolország 1-1-et követően tizenegyespárbajban jobbnak bizonyult Svájcnál a labdarúgó Európa-bajnokság első negyeddöntőjében, pénteken, Szentpéterváron.

Óriási spanyol mezőnyfölénnyel kezdődött a találkozó, a svájciak a kontrákra építettek, de taktikájukat gyorsan fel kellett adniuk, mert hátrányba kerültek, Embolo pedig sérülés miatt vált ki. Időbe telt, amíg Shaqiri irányításával a svájciak magukra találtak, és elsősorban pontrúgásaik után veszélyeztettek, de gól nélkül maradtak a fegyelmezett spanyolokkal szemben.

A szünet után is bátor játékot vállalt fel Svájc, így amíg ellenfelük csak lehetőségekig jutott, előttük már helyzetek is adódtak, a 68. percben pedig Shaqiri találatával – nem érdemtelenül – egyenlítettek. Nem sokkal később viszont emberhátrányba kerültek, de úgy jutottak el a hosszabbításig, hogy nagyon nem kellett izgulniuk.

Hatalmas spanyol helyzettel vette kezdetét a ráadás – Gerard Moreno hibázott -, majd Sommer bravúrjai tartották életben az egyre inkább elfáradó svájciak reményeit, akik óriási védőmunkát, több blokkolt lövést bemutatva eljutottak a tizenegyespárbajig. Ott viszont négy rúgójuk közül csak egy volt eredményes – Unai Simón kétszer védett -, így a világbajnok franciák kiejtése után búcsúzni kényszerültek.

Spanyolország az elődöntőben majd az esti Belgium-Olaszország találkozó győztesével csap össze, a meccset kedden, Londonban játsszák.

Európa-bajnokság, negyeddöntő:
Spanyolország-Svájc 1-1 (1-0, 1-1, 1-1) – tizenegyesekkel: 3-1
—————————————————————
Szentpétervár, Kresztovszkij Stadion, 24 764 néző, v.: Michael Oliver (angol)
gólszerzők: Zakaria (8. – öngól), illetve Shaqiri (68.)
sárga lap: Laporte (90+3.), illetve Widmer (67.), Gavranovic (121.)
piros lap: Freuler (76.)

Spanyolország:
————–
Unai Simón – Azpilicueta, Laporte, Pau Torres (Thiago Alcántara, 113.), Jordi Alba – Koke (Llorente, 90+1.), Busquets, Pedri (Rodri, 119.) – Ferran Torres (Oyarzabal, 91.), Morata (Gerard Moreno, 54.), Sarabia (Olmo, a szünetben)

Svájc:
——
Sommer – Widmer (Mbabu, 101.), Elvedi, Akanji, Rodríguez – Zakaria (Schär, 101.), Freuler – Embolo (Vargas, 23.), Shaqiri (Sow, 81.), Zuber (Fassnacht, 90+2.) – Seferovic (Gavranovic, 82.)

bet365 számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org