Dánia és Finnország elkerülte az első játéknapon a belgákat, így egy jó rajttal megkönnyíthetik a saját életüket a továbbjutás szempontjából. Melyikük kezdi jobban a tornát? Az évek óta tudatosan építkező finnek vagy a megújuló dánok? Egy formán kívüli klasszis képes eldönteni egy ilyen meccset?
Nehézkes Dánia átalakulási folyamata?
Abból, amit Dánia a selejtezőkben mutatott, nem indulnék ki, mert akkor még Age Hareide irányította a válogatottat. A szövetség botrányosan rendezte az edzőcserét. Érkezett Hareide helyére Kasper Hjulmand, akivel az offenzív játék került középpontba, ami kockázatos egy olyan keret esetében, ahol egyik támadó sincsen csúcsformában, páran még a klubcsapataikban sem kezdők.
Hjulmand elképzelése egyelőre működik, ez azért is meglepetés, mert az elmúlt években nem remekelt edzőként a Nordsjælland kispadján. A dánok mindössze a belgáktól kaptak ki idegenben, míg az angolokat legyőzték, ahogyan az osztrák nemzeti tizenegyet is, illetve döntetlent játszottak a felkészülés során a németekkel. Joachim Löw együttese ellen 4-3-3-as rendszerben kezdtek, de Hjulmand 4-1-4-1-re váltott meccs közben.
Azon a találkozón a dánok gyengék voltak. A németek kicsit jobb helyzetkihasználással, könnyedén nyertek volna. A dán védelem nem állt a helyzet magaslatán, de Hjulmand irányítása alatt ez már többször is előfordult. Megfigyelhető, hogy ez már nem az a válogatott, ami Hareide ideje alatt, nem törekednek a stabil védekezésre. Az ellenfelekre nézve viszont aggodalomra adhat okot, hogy egy gólt mindig begyötörnek a kapuba.
Stabil védekezés Finnország részéről
A finnekről a csapatbemutatónál már leírtuk, mennyire tudatosan építették fel a keretet és a taktikát, ami Markku Kanerva munkájának köszönhető. Az edző alaposan eltervezett mindent, de nem kell bonyolult utasításokra gondolni, rendkívül egyszerű 4-4-2-es vagy 3-5-2-es rendszerben játszanak, fegyelmezett a csapat, elsősorban a védekezés a fontos, illetve az abból indított kontrák.
A finnek meccsein a kevés gól dominál, próbálják 1-0-ra megnyerni a találkozóikat, ha rájuk gondolunk, felsejlik bennünk a 2016-os izlandi válogatott. Sok a hasonlóság, ráadásul a finn játékosok állóképessége is kiváló, mezőnyben az egyik legjobb. A játékosok teljesítőképességük csúcsán vannak, csapategység tökéletes, küzdenek egymásért a válogatott tagjai.
Hiába a felkészülés során a három vereség, nekik ezek a találkozók semmit sem jelentenek. Felforgatott kezdőkkel léptek pályára, taktikához hűek voltak, de Kanerva próbálgatta a játékosokat, kik azok, akikre még számíthat a csoportmeccsek során. A gólszerzés szempontjából fontos lehet, ugyanis le kell venni a terhet Pukki válláról, akitől a találatokat várják.
Mire fogadjunk a dán – finn Eb-meccsen?
A fogadóirodák és a sportfogadók továbbra sem bíznak a finnekben, ezt csak felerősítette a felkészülésük, de mint említettük, ez egy jóval összetettebb folyamat, minthogy 2-3 mérkőzésből megítélhető legyen a helyzetük. A finnek biztosan a fegyelmezett védekezést választják, de a 2,5 gól alatti opcióban 1.61-ért nincsen érték. Túlságosan evidens, ráadásul könnyedén benne van, hogy a dánok pánikba esnek, ha véletlenül a finnek szereznének vezetést, ebben az esetben pedig simán jöhet még két találat a meccsen.
Pontosan emiatt két opciót favorizálok: dupla esély a finnekre, illetve +1,5 gólos ázsiai hendikep. Utóbbira 1.63-ért fogadhatunk, nem gondolom, hogy Kanerva együttesét kiütnék a nyitómeccsen. A dupla esély kockázatos, de 3.05-ért az X2 már eléggé csábító lehet a bátrabb fogadóknak. Érdemes még kikacsintani a büntető lapok piacára, mióta Hjulmand a kapitány, azóta kevesebb lapot kapnak a dánok, ezért a 1,5 alatti opció 1.60-ért nem tűnik rossz befektetésnek.
MÉRKŐZÉSTIPP
Unibet exkluzív ajánlat: 10.000 Ft befizetési bónusz + 10.000 Ft ingyenes fogadás !
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
A mérkőzéstipp játék nyertese RedMunchen
Gratulálunk, RedMunchen!
A nyertes tipp: 2, Rónald Matarrita, 6. perc, beküldve: 2021.06.12 17:03 CEST