Kezdőlap Mérkőzés beszámoló Dánia gólzáporos sikerrel nyolcaddöntős

Dánia gólzáporos sikerrel nyolcaddöntős

159
0
Koppenhága, 2021. június 21. A dán Yussuf Poulsen, miután megszerezte csapata második gólját Oroszország ellen a világméretû koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság B csoportjának harmadik fordulójában Koppenhágában 2021. június 21-én. MTI/EPA pool/Friedemann Vogel

Dánia váratlanul simán, 4-1-re legyőzte az orosz csapatot, így második helyen végzett a labdarúgó Európa-bajnokság B csoportjában és bejutott a nyolcaddöntőbe.

A szintén három ponttal zárt oroszok rosszabb gólarányuk miatt a dánok és az ugyancsak egy győzelemmel végző finnek mögött az utolsó helyen zártak és kiestek.

A dánok gyorsan átvették a kezdeményezést a meccsen, az első pillanattól látszott, hogy nekik kell hajtani a győzelemért, míg az oroszoknak a döntetlen is jó eredmény. A skandináv fölény azonban sokáig csak labdabirtoklásban mutatkozott meg, helyzetig nem jutott el a csapat, az orosz gárda pedig nem egyszer remek és veszélyes kontratámadásokat vezetett. A játékrész hajrájára fordulva aztán mégis a dán együttes szerzett vezetést, Mikkel Damsgaard gyönyörű lövésével. A 20 éves és 353 napos csatár ezzel minden idők legfiatalabb dán gólszerzője lett nagy tornán.

A második félidő elején már az oroszoknak volt sürgős, a támadásaikba azonban rengeteg hiba csúszott, ráadásul alig negyedóra után a dánok növelték előnyüket egy nem mindennap látható hiba után. A folytatásban még egyszer felcsillant az oroszok számára a remény, de gyors szépítésük után a dánok két szép góllal lezárták a meccset és a nagy arányú sikerrel kivívták a továbbjutást, az oroszokat pedig kiejtették.

Eredmény, csoportkör, 3. forduló, B csoport:
Dánia-Oroszország 4-1 (1-0)
—————————
Koppenhága, 25 000 néző, v.: Turpin (francia)
gólszerző: Damsgaard (38.), Paulsen (59.), Christensen (79.), Maehle (82.), illetve Dzjuba (69., büntetőből)
sárga lap: Delaney (57.), illetve Kudrjasov (28.), Gyivejev (75.)

Dánia:
——
Schmeichel – Christensen, Kjaer, Vestergaard – Wass (Stryger Larsen 60.) Hojbjerg, Delaney (Jensen 86.), Maehle – Braithwaite (Cornelius 85.), Poulsen (Dolberg 60.), Damsgaard (Nörgaard 72.)

Oroszország:
————
Szafonov – Gyivejev, Dzikija, Kudrjasov (Karabajev 67.) – Fernandes, Ozdojev (Zsemalegyinov 61.), Zobnyin, Kuzjajev (Muhin 67.) – Mirancsuk (Szoboljev 61.), Golovin – Dzjuba

B-csoport végső tabella:

Név LM Ny D V RG:KG GA Pt
Belgium 3 3 0 0 7:1 +6 9
Dánia 3 1 0 2 5:4 +1 3
Finnország 3 1 0 2 1:3 -2 3
Oroszország 3 1 0 2 2:7 -5 3

bet365 számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org