Kezdőlap Magyar válogatott Hahn János: Délelőtt gyereke született, este először volt válogatott

Hahn János: Délelőtt gyereke született, este először volt válogatott

160
0

Magyarország felkészülési mérkőzése Ciprus ellen, egy érdekes melléktörténettel zajlott. Hahn János debütált válogatott színekben, de még előtte néhány órával a szülőszobában ült. Dupla öröm egy emlékezetes napon.

“Kaotikus volt a napom, reggel huszonhat nem fogadott hívásom volt, amiből már sejtettem, hogy ma jöhet el a nagy nap és siettem a kórházba. Két héttel később vártuk a kisbabánkat. Amikor megszületett és a hasamon volt, jött az SMS, hogy kezdő leszek. Akkor mondtam a feleségemnek, hogy visszaadom, mert nekem dolgom van. Azóta is mosolygok, nagyon boldog vagyok” – nyilatkozta Hahn János.

Budapest, 2021. június 4.
Hahn János (j), valamint a ciprusi Grigorisz Kasztanosz (b) és Nikolasz Janu (k) a Magyarország – Ciprus barátságos labdarúgó-mérkõzésen Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban 2021. június 4-én.
MTI/Kovács Tamás

„Felejthetetlen nap ez a számomra. Szürreális volt az egész nap. Kora reggel kaptam a telefont, hogy megindult a szülés, úgyhogy elkéredzkedtem Telkiből a kapitánytól. Nálam volt minden cuccom, ami kell a meccsre, tudtam, hogy benne leszek a keretben. Délután még a hasamon volt a kislányom, aztán jött az SMS, hogy kezdő vagyok. Fáradtan jöttem le a pályáról. Minden labdáért harcoltam, próbáltam odaérni a kapu elé. Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy nyertünk” – mesélte az újdonsült válogatott és újdonsült apuka.

bet365 számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org