Horvát részről többen is a labdabirtoklást emelték ki kulcsfontosságú tényezőként a spanyolok ellen a hétfői, Koppenhágában sorra kerülő labdarúgó Európa-bajnoki nyolcaddöntő előtt.
Zlatko Dalic, a világbajnoki ezüstérmes gárda szövetségi kapitánya elsőként arról beszélt, hogy a nehezen belelendülő spanyolok két döntetlen után 5-0-ra kiütötték a szlovákokat, de nekik nem ebből kell kiindulniuk.
“Nagyszerű futballt játszottak az utolsó fordulóban, fiatalok, energikusak és gyorsak” – dicsérte a riválist a szakvezető. “Nagy nyomást tudnak gyakorolni az ellenfélre, sokat passzolnak, de nekünk is megvannak az erősségeink. El kell vennünk tőlük a labdát, és nem szabad elfelejtenünk, hogy a legjobb védekezés a támadás.”
A hátvéd Domagoj Vida ugyancsak elismerően nyilatkozott a spanyolokról.
“Remek csapat remek játékosokkal, de Xavival és Iniestával lennének az igaziak. Ez nem azt jelenti, hogy nem a pokol vár ránk hétfőn. Türelmesnek kell lennünk, amikor náluk van a labda, és gyorsan kell előretörnünk, amikor nálunk van. Nem szeretik, ha nincs náluk a labda, mi erre tudunk alapozni” – vélekedett a Besiktas légiósa.
Védőtársai közül Mateo Kovacic szintén azt emelte ki, hogy a spanyolok játéka a labdabirtoklásra épül: “El kell vennünk tőlük azt, amit a legjobban szeretnek” – mondta a Bajnokok Ligája-győztes Chelsea futballistája.
A koronavírusos Ivan Perisic és az eltiltott Dejan Lovren nélkül felálló horvátok sztárja továbbra is a Real Madridot erősítő Luka Modric, ám Luis Enrique spanyol kapitány nem szerezhetett róla első kézből információkat, mivel egyetlen Real-játékost sem hívott be a keretébe.
A támadó Dani Olmo ugyanakkor öt évet töltött a Dinamo Zagrebben – mielőtt tavaly Lipcsébe szerződött volna -, így közelről ismeri a horvát mentalitást.
“Óriási bennük a versenyszellem, oroszlánként harcolnak, és mindenre képesek a hazájukért. Modric a motor és a karmester, vele nemcsak a védekezésen lesz a hangsúly ellenünk, hanem támadni is fognak” – jelentette ki a 23 éves középpályás, aki azt is elárulta, hogy a horvátok szívesen látták volna őt saját nemzeti csapatukban. “Nagyon kötődöm Horvátországhoz, és volt irántam érdeklődés, de én mindig arról álmodtam, hogy spanyol színekben szerepeljek” – tette hozzá.
A Koppenhágában hétfőn 18 órakor kezdődő meccs továbbjutója a pénteki negyeddöntőben majd a Franciaország-Svájc összecsapás győztesével találkozik Szentpéterváron.
Várható kezdőcsapatok:
Horvátország:
Livakovic – Juranovic – Vida, Caleta-Car, Gvardiol – Modric, Brozovic, Kovacic, Vlasic – Rebic, Petkovic
Spanyolország:
Unai Simon – Azpilicueta, Eric Garcia, Laporte, Jordi Alba – Koke, Busquets, Pedri – Gerard Moreno, Morata, Sarabia
bet365 számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org