Olyan a Franciaország – Svájc találkozó, mintha minden tornán sor kerülne rá, nem is tévedünk nagyot, ha így érezzük. Az elmúlt nyolc nagy tornán (vb és Eb) összességében négy mérkőzést játszott egymás ellen a két válogatott, két döntetlen mellett, két kiütéses francia siker volt a mérleg. Mi várható az újabb fontos meccsükön?

Franciaország számára ez sem lesz sétagalopp?

Aki látta a franciák három csoportmeccsét, az tudhatja: ez a csapat még nem jó. Lehet, hogy ezen az Eb-n sosem játszanak igazán jól, mégis nyerni fognak. Furcsa paradoxon ez, de vannak annyira erősek, hogy ezt is megtehetik. Kétszer kerültek hátrányba, de mind a kétszer felálltak onnan, pedig az ellenfelek mélyen védekeztek ellenük. Nem tudnak maximálisan kontrollálni egy találkozót, nincsen klasszikus irányítójuk, de valahogy mégsem tudták eddig megverni őket.

Az olyan támadósoroknak, ahol Kylian Mbappé a főszereplő, terület kell, ahová befuthatnak, ahol sebességből verhetik a védőket. Ez nem mindig adatott meg a franciáknak, ha igen, akkor próbálták azt maximálisan kihasználni. Ahogyan említettem: hiányzik a franciáktól egy Zidane típusú irányító, aki felállt védelemmel szemben képes váratlan megoldásokra. A nyolcaddöntő előtt mindössze az a kérdés: mennyire jó ez a svájci védelem?

Gondban lehet Svájc

Nehéz megítélni a svájci csapatot, mert Shaqiriékben ott van a potenciál a támadófoci szempontjából, de védekezésben bármikor képesek szétesni, főleg akkor, ha letámadják a hátvédeiket. A sokat mozgó ellenfelek szintén zavarba hozzák a hátsó alakzatukat, szerencsére ettől nem feltétlenül kell tartaniuk a franciák ellen. Eléggé statikus a francia támadóalakzat, Mbappé az egyedüli, aki aktívan próbál bemozogni az üres területekbe.

A svájci Xherdan Shaqiri ünnepel.
MTI/EPA/GETTY/Dan Mullan

A svájciak előnye a váratlanságban lehet, ugyanis Shaqiri képes olyan átlövésekre vagy passzokra, amivel meglepheti a francia védelmet, ahol eléggé nagyok a gondot. Deschamps volt az a szövetségi kapitány, akit mindenki irigyelt, mennyi világklasszis védője van, de az egyenes kieséses szakaszra elfogytak a hátvédek. Így sem vízzel főznek, de azért van baj.

Hiányzók a védelemből

Lucas Hernández és Lucas Digne sérüléssel bajlódik, nem maradt bevethető balhétvéd. Ousmane Dembélé, Thomas Lemar és Marcus Thuram szintén sérült, ami több szempontból is fontos. A francia sajtóban felmerült, hogy Deschamps vált a 3-5-2-es rendszerre, ahol Rabiot lehet a balszélső. Nem a klasszikus posztja, de mivel nem maradt embere a franciáknak, ezért vele vagy Dubois-val kell beérniük (aki meg jobbhátvéd).

Antoine Griezmann lehetne még megoldás az univzerzális szélső posztjára, de az igazán bátor húzás a franciáktól. A felforgatott csapat gondban lehet, hiszen egyik belső védő sem ehhez a rendszerhez van szokva, utoljára a francia válogatott a Nemzetek Ligájában játszott hasonló felfogásban (abban a kezdőben ott volt Kimpembe és Varane), nincs más választásuk.

Ebben az esetben sokkal inkább a védekezés dominálhat majd a találkozón (2,5 gól alatt: 1.70), illetve a franciák próbálják majd fölényre váltani a pálya közepén kialakított létszámfölényes helyzeteiket (franciák labdabirtoklása 53,5 felett: 2.02).

 

Unibet exkluzív ajánlat: 10.000 Ft befizetési bónusz + 10.000 Ft ingyenes fogadás !
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

A mérkőzéstipp játék nyertese Pirata

Gratulálunk, Pirata!

A nyertes tipp: X, Saleh Al-Shehri, 38. perc, beküldve: 2021.06.28 14:04 CEST