Kezdőlap Foci EB hírek Még csak ötezer karszalag lett átvéve Budapesten

Még csak ötezer karszalag lett átvéve Budapesten

24
0
Fotó: MTI Fotószerkesztõség/Kovács Tamás

Eddig csupán ötezer szurkoló vette át azt a karszalagot, amely a koronavírus elleni védettséget igazolja és nélkülözhetetlen a keddi magyar-portugál labdarúgó Európa-bajnoki mérkőzés megtekintéséhez a Puskás Arénában.

Sipos Jenő, a magyar szövetség (MLSZ) szóvivője ezért ismételten felhívta a szurkolók figyelmét arra, hogy lehetőleg még hétfőn vegyék át a belépéshez szükséges karszalagot, mert ha ezt sokan a mérkőzés napjára hagyják, akkor azokra hatalmas sorban állás vár majd.

“Fontos, hogy a védettséget igazoló plasztikkártyát és a mobilalkalmazáson bemutatott igazolásokat is elfogadják a szervezők, ezek meglétét azonban nem a stadionnál, a közvetlen belépés előtt ellenőrzik. A meccsekre kilátogató szurkolók a találkozókat megelőző nap reggelétől kezdődően három különböző ponton mutathatják be papírjaikat. A védettségi igazolás mellett érvényes személyi igazolványt vagy útlevelet kell felmutatni. Itt karszalagot kapnak, amellyel az adott mérkőzésen részt vehetnek” – mondta az MTI-nek Sipos Jenő, aki kiemelte, mindenki kizárólag a saját karszalagját veheti át.

Tájékoztatása szerint a Groupama Arénánál a Sas-szobor mellett, a Városligetben a Dózsa György úton és a Papp László Budapest Sportarénánál lehet hozzájutni a karszalagokhoz, amelyek elengedhetetlenek a belépéshez a Puskás Arénába. Ezek a pontok a mérkőzések előtti napokon 8 órától 20 óráig tartanak nyitva, míg a meccsnapokon 7 órakor nyitnak, és a második félidő kezdetekor zárnak. Minden mérkőzésre különböző színű karszalaggal lehet belépni, azaz aki több mérkőzésre is váltott jegyet, annak újra be kell mutatnia a védettségi igazolását.

“A legnagyobb sorok várhatóan az Aréna közelében lesznek, javasoljuk mindenkinek a másik két helyszín igénybevételét, lehetőleg már a mérkőzések napja előtt. A meccsek kezdése előtt nagy sor várható” – fogalmazott Sipos, aki hozzátette, a külföldről érkező szurkolók a repülőtéren is átvehetik a karszalagjaikat.

“A kiskorú drukkerek igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében vehetnek részt a találkozókon, nekik nem szükséges a karszalag kiváltása, kivéve azon 16-18 évesek számára, akik már rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, és kísérő nélkül kívánják megtekinteni az Eb-mérkőzéseket” – közölte Sipos.

 A Puskás Arénában rendezett 2020-as foci Eb mérkőzések:

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég TV
jún 15. Magyarország 0 - 3
(0 - 0)
Portugália M4
jún 19. Magyarország 1 - 1
(1 - 0)
Franciaország M4
jún 23. Portugália 2 - 2
(1 - 1)
Franciaország Duna TV
jún 27. Hollandia 0 - 2
(0 - 0)
Csehország M4

bet365 számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org