Lélektelen játékkal mutatkozott be az Európa-bajnokságon Törökország, nagyot kéne javulniuk, hogy kivívják a továbbjutást a csoportból. Mire képesek Wales ellen, akik a hajrában egyenlítettek az első mérkőzésükön? Gareth Bale és társai fegyelmezett védekezéssel meg tudják fogni Senol Günes együttesét? Ti mit vártok a Törökország – Wales mérkőzéstől?

Ez szánalmas volt kedves törökök

Törökország nagy fogadkozással és jó formában készült az Európa-bajnokságra, bíztató hónapokon volt túl, legyőzte Hollandiát és Norvégiát, a csapat kulcsjátékosai francia bajnoki címet ünnepelhettek. Azt gondolhattuk, hogy az első meccsükön már megmutatkozik a török küzdeni tudás, bátran mennek majd előre a házigazda ellen. Ez nem így történt, olyannyira nem, hogy az olaszok abszolút uralták a találkozót.

Törökország

A képen is jól látható, hogy szinte nem tudott értékelhető támadást vezetni a török csapat, veszélytelenek voltak Donnarumma kapujára. Günes egy 4-4-2-es rendszerrel próbálkozott, de a középpálya átjáróház volt. Ez annak köszönhető, hogy az olaszok Barella révén emberelőnyös helyzeteket tudtak kialakítani a pálya közepén. Calhanoglut ez által teljesen kivették a mérkőzésből.

Nem Eb-re való taktikát próbáltak alkalmazni

Törökország túlságosan statikus volt védekezésben, ezért sem tudták lekövetni az olaszok baloldaláról érkező beíveléseket. Spinazzola rendszerint támogatta a támadásokat, helyére Locatelli zárt vissza, míg Insigne ezen az oldalon azt csinálta, amihez a legjobban ért: húzódott a pálya közepe felé, ezzel teremtve területett Spinazzola számára. Kész is a háromszögelés, amit nem tudott levédekezni a török csapat.

A török védelem állt, várta az olasz rohamokat, gyakorlatilag semmit sem tettek, hogy megakadályozzák az olaszok gólszerzését. Abban bíztak, valahogyan ki fogják húzni a 90 percet, esetleg egy kontrából találnak egy gólt. Konkrét elképzelésük nem volt, hogyan fogják ezt megvalósítani, bíztak a szerencsében. Ez kevés egy Európa-bajnokságon, és eléggé vakmerő lépés.

Wales azt hozta, amit vártunk

Ryan Giggs kiesése úgy néz ki, hogy nem rázta meg a csapatot, ugyanazt a fegyelmezett védekezést viszik tovább, mint amit az egykori manchesteri legenda irányítása alatt megszokhattunk. A 4-3-3-as rendszerben jól tudták semlegesíteni a svájci támadókat, fontos szerep jutott Joe Allennek ebben, illetve a folyamatosan visszazáró szélső védőknek is. Allen és Mepham jól váltották egymást Embolo és Shaqiri helycseréje esetén, így nem volt gond a védekezésben.

Támadójáték során sem okozott meglepetést Wales, ugyanis a gyors szélsőkre és Bale klasszisára építettek. Ez azonban kevés volt a gólhoz, amihez egy szögletkombináció segítette őket. Bale rengeteg keresztlabdával próbálkozott James és Moore irányába, előbbinek a sebességét szerette volna kihasználni egy-egy kontránál. Kiszámítható volt Wales játéka.

Mire fogadjunk a Törökország – Wales Eb-meccsen?

Az egy dolog, hogy Joe Allen valószínűleg Yazicit ki fogja venni a játékból, illetve, hogy mindkét csapat jól olvassa majd egymás offenzív játékát, de ki fog gólt lőni? Mind a két válogatott statikus, Wales számára jót tenne egy győzelem, de az X2-ben nagyobb érték lehet 1.64. A baj az, hogy a fogadóirodák is tudják, hogy a védekezés fog dominálni ezen a találkozón, így a 2,5 gól alatti tippre mindössze 1.49-es szorzót kapunk.

Mindenki gondolja át, mennyire éri meg ez számára, szerintem akkora érték nincsen benne. A Törökország – Wales találkozót Artur Soares Dias vezeti, aki a büntető lapokat szép számmal osztogatja, így kiindulva abból, mennyire hevesek a török játékosok, könnyedén benne van, hogy 3.5 feletti büntető lap opcióban van érték ezen a találkozón 1.93-ért.

Unibet exkluzív ajánlat: 10.000 Ft befizetési bónusz + 10.000 Ft ingyenes fogadás !
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

A mérkőzéstipp játék nyertese york11

Gratulálunk, york11!

A nyertes tipp: 2, Amir Abedzadeh, 36. perc, beküldve: 2021.06.16 1:23 CEST