Kezdőlap Magyar válogatott Nikolics: Jobbak vagyunk, mint 2016-ban

Nikolics: Jobbak vagyunk, mint 2016-ban

36
0

A válogatott támadója úgy gondolja, hogy 2016-ban is jó csapatunk volt, de a mostani sokkal előrébb jár. Ez értette taktikára vagy épp csapatszellemre is, szerinte ezekben felülmúlják a legutóbbi Eb-n látott magyar válogatottat.

“Az ír válogatott erősebb a ciprusinál, számunkra az Európa-bajnokság a Ciprus elleni mérkőzés előtt elkezdődött, és a holnapi meccs ugyanolyan fontos, mint a portugálok elleni. Erős ellenfél vár ránk, amelynek játékosai jó csapatokban szerepelnek. Angolos focit játszanak, nagyon kemények, előszeretettel keresik a párharcokat” – vélekedett Nikolics.

“Az Európa-bajnoki csoportellenfeleink minden bizonnyal dominálni próbálnak majd ellenünk, az írek azért más erőt képviselnek, de azért kipróbálhatunk néhány dolgot, amit a csoportkörben is tudunk majd kamatoztatni” – mondta a támadó. Ez lesz az utolsó felkészülési mérkőzés, aztán jöhet az Európa-bajnokság, azon belül is a halálcsoportnak tartott kvartettben való küzdelem.

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V
jún 4. Magyarország 1 - 0 Ciprus 1.53 4.00 6.00
jún 8. Magyarország 0 - 0 Írország 2.15 3.00 3.75

bet365 számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org