Elérkeztünk az Európa-bajnokság fináléjához, ahol nem feltétlenül számít meglepetésnek az olasz – angol mérkőzés. Utóbbi válogatott szinte végig hazai pályán játszhatott, míg előbbi tudatos taktikával eljutott a döntőig. A papírforma angol sikert ígér, de az olaszok meglepetésre készülnek!

Anglia hazai környezetben bizonyítana

Gareth Southgate együttesét sok kritika érte a kontinensviadal alatt, hiába jutottak el végül a fináléig. A sorsolásukat figyelve, ez gyakorlatilag kötelező volt számukra, ellentétben a többi országgal, kis túlzással végig hazai pályán játszhattak. A kritikusok problémája az volt, hogy adott egy tehetséges keret, de ebből nem látszik semmi sem a pályán. A taktika fegyelmezett betartása az első, lehetőleg bekapott gól nélkül, minimális teljesítménnyel kivívni a győzelmeket, ez Southgate célja.

A dánok elleni mérkőzésről láthattok elemzést a fenti videóban, de ugyanúgy megtalálható a németek vagy épp az ukránok elleni sikerükről is egy hasonlót, ezért nem is mennék bele mélyebben az angolok játékának boncolgatásába. Számomra ez inkább minimalista játékstílus, ahol az ellenfél hibáinak mielőbbi kihasználására törekednek, majd utána visszaállnak a biztos bunkerbe. Ez egy ilyen tornán célravezető, hasonló elven nyert Portugália vagy Görögország is Eb-t, de talán ide vehető a 2012-es spanyol csapat is.

Valószínűleg az olaszok ellen is hasonló elv érvényesülhet Southgate részéről, nem fognak kockáztatni hazai pályán egy fináléban. Elsősorban azért, mert az olaszok épp erre várnak: a spanyolok és a belgák ellen is erre apelláltak, be is vált az elképzelésük. Amint kinyílt az ellenfél védelme, jöttek az olasz támadók és rögtön gólt szereztek.

Olaszország kulcsjátékosa nélkül bajban lehet

Hiába Roberto Mancini jó elképzelése, miszerint az angol védelem hibáira várnak, de egyik legfontosabb játékosa, Spinazzola megsérült. Az a spanyolok elleni meccsen is látszott, nem tudják úgy kontrollálni a mérkőzést és hatékony támadásokat vezetni, ha az olasz szélső nincsen. Emerson próbálta pótolni, de egyelőre kevés volt ehhez a szinthez, amit előbbi képviselt.

Az olasz Nicolo Barella (b) ünnepel.
MTI/AP pool/Matthias Schrader

Őszintén szólva, ha bevethető lenne az olasz szélsőhátvéd, akkor én Manciniék sikerét mondanám, nélküle viszont könnyedén kialakulthat egy meddő támadásépítés az olasz oldalon is. Barella lehetne az egyik faktor, aki szabadabban mozoghat az angol középpálya és védelem között, de valószínűleg erre a lehetőségre is talál megoldást Southgate – emberfogás -, és akkor tényleg “lötyögés” lehet a 90 perc.

Foci Eb döntővel kapcsolatos érdekes információk + egymás elleni mérleg

Anglia története során először nyerhet vasárnap este Európa-bajnokságot, míg az olaszok 53 év után újra ott lehetnek a csúcson európai kontinensviadalon.

Az angolok először jutottak döntőbe is, korábban csak a legjobb négybe sikerült bekerülniük: 1968-ban bronzérmesek lettek, míg 1996-ban a hazai rendezésű eseményen az akkori győztes Németországtól szenvedtek vereséget az elődöntőben. 1980-tól már nem rendeztek bronzmeccset (pénzügyi okokból).
Mindeközben az olasz válogatott döntőn szerepelt 2000-ben, Franciaország ellen, majd 2012-ben a spanyolok győzték őket le a fináléban.

Eddig mindössze 3 országnak sikerült megnyernie a hazai rendezésű tornát: Spanyolország (1964), Olaszország (1968), és Franciaország (1984). Mindeközben a házigazdák két alkalommal jutottak a fináléba, viszont ott veszítettek: Portugália (2004), Franciaország (2016).

Az egymás elleni mérleg Olaszországnak kedvez, aki eddig 10 alkalommal győzte le Angliát, míg az angolok 8 sikerrel rendelkeznek, mindeközben 9 mérkőzés döntetlennel zárult (rendes játékidőben). A rúgott gólokat tekintve viszont Anglia vezet, 33 góllal, míg az olaszok “csak” 31-szer voltak eredményesek.

UEFA Európa-bajnokságon eddig mindössze két alkalommal találkozott a két válogatott, 1980-ban Torinóban az olaszok Tardelli góljával 1-0-ra legyőzték az angolokat, míg a 2012-es foci Eb-n a kijevi negyeddöntőben büntetőpárbaj során jutott tovább Olaszország (a rendes játékidő gól nélküli döntetlennel zárult).

Mario Balotelli az Anglia elleni foci Eb negyeddöntőn 2012-ben. (Fotó: Liukov/Shutterstock)

A FIFA által szervezett világbajnokságon is kettő alkalommal volt esélyük játszani egymás ellen. 1990-ben a bronzért folytatott küzdelem során Salvatore Schillaci a 86. percben tízenegyesből szerezte meg a győztes gólt, mely mérkőzés 2-1-gyel zárult, míg 2014-ben azonos csoportba kerültek a brazíl vb-n. Az első félidőben Sturridge, valamint Marchisio góljával 1-1 volt az állás, majd a második felvonás 50. percében Mario Balotelli megszerezte a győztes gólt Olaszország számára.

A 2021-es foci Eb legidősebb játékosa aki pályára léphez, az Giorgio Chiellini (36 év) lehet olasz oldalon, valamint Kyle Walker (31 év) az angol válogatottban. A legfiatalabb olasz játékos a Sassuolo csatára, Giacomo Raspadori, míg a briteknél a Dortmund középpályása, Jude Bellingham csupán 18 éves.

A spanyolok elleni elődöntő során a Juventus védője, Leonardo Bonucci 17-dik alkalommal lépet pályára Európa-bajnokságon, ezzel pedig beállította Gigi Buffon eddigi rekordját, sőt a július 11-i döntőn meg is előzheti korábbi csapattársát.

További érdekes statisztikai adatokért, meg infókért katt ide.

Várható kezdőcsapatok a 2021-es foci Eb döntőn?

Olaszország: Donnarumma; Di Lorenzo, Bonucci, Chiellini, Emerson; Barella, Jorginho, Verratti; Chiesa, Immobile, Insigne

Anglia: Pickford; Walker, Stones, Maguire, Shaw; Rice, Phillips; Saka, Mount, Sterling; Kane

Olaszország statisztikai mutatói a 2021-es foci Eb-n:

LM RG RG1 LÖV SZ FC SL PL
0 0 0 / 0
0 0 0 0 0 0

Anglia statisztikai mutatói a 2021-es foci Eb-n:

LM RG RG1 LÖV SZ FC SL PL
5 13 5 33 / 27 25 53 1 0
2.6 1 6.6 5 10.6 0.2

Nehéz kérdések órája – Mire fogadjunk a foci Eb döntőn?

Kiválóan belőtt szorzókat találhatunk az Olaszország – Anglia döntő kapcsán, mindenki kevés gólt vár (2,5 gól alatt: 1.50), minimálisan, de Anglia a favorit és a hosszabbításnak is nagy az esélye. Vessünk viszont egy pillanatást a játékvezetőre, ugyanis a kiléte a döntőt is befolyásolhatja. A dán – angol meccs kapcsán óriási vita volt az ominózus mindent eldöntő találatnál, szidták a holland bírót, most honfitársa, Kuipers bíráskodhat.

Elvileg ő az a játékvezető, akit nem lehet megvenni, mert milliárdos (nem a bíráskodásból). Ez a harmadik Európa-bajnoksága zsinórban, második nemzetközi döntője első számú játékvezetőként. Egy biztos: eddigi finálékban nem spórolt a lapokkal, volt, amikor 10 feletti sárga lap fűződött a nevéhez (3,5 büntető lap felett: 1.88), de előfordult több kiállítás és a tizenegyesek is gyakoriak nála. Az idei Eb-n eddig nem adott büntetőt, ennek is lehet majd itt az ideje 3.30.

Szeretnél nyerni egy 20.000 forint értékű Unibet bónuszt? Akkor vegyél részt az alábbi játékunkon!

Unibet exkluzív ajánlat: 10.000 Ft befizetési bónusz + 10.000 Ft ingyenes fogadás !
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

A mérkőzéstipp játék nyertese Rwilla

Gratulálunk, Rwilla!

A nyertes tipp: X, Aurélien Tchouaméni, 71. perc, beküldve: 2021.07.11 14:18 CEST