A hétfői két 3-3-as döntetlen rendesen megborította az embereket, mind Svájc, mind Spanyolország remek mérkőzést játszott. Az egymás elleni meccsükön is hasonló találkozóra van kilátás? Elérkezett a támadófoci diadala? 

Svájc szintet lépett

Vladimir Petkovic teljesen megváltoztatta a svájci válogatott játékát. Megmondom őszintén, eléggé szkeptikusan álltam hozzá, mert egy bevált rendszert dobott el, helyette egy teljesen ismeretlen útra tévedt. A döntése egyfelől érthető volt, hiszen több kiváló belső védője van, illetve nagy munkabírású szélsői és középső középpályásai. Ezt ki kellett használni, de ez kezdetben a védekezés stabilitásra ment rá.

A 2018-as világbajnokság után próbálta ki először a 3-5-2-es és a 3-4-2-1-es felállást. Jó pár meccsen megesett, hogy 2-3 gólt kaptak, de nem adta fel Petkovic. A következetesség kifizetődött, ugyanis a válogatott elsajátította idővel a rendszert, elkezdtek gólokat szerezni. Érdemes volt meghallgatni pár svájci játékos nyilatkozatát a franciák elleni meccs előtt, mert ők is a támadásra és a küzdésre hívták fel a figyelmet.

A svájci Xherdan Shaqiri ünnepel, miután gólt szerzett a bakui Olimpia Stadionban 2021. június 20-án.
MTI/EPA/GETTY/Dan Mullan

A mentalitás is teljesen más, most már nem arról beszélnek, hogyan húzzák ki a meccset, vagy szerezzenek egy gólt, hanem arról, hogy bátran nekimennek mindenkinek. Nem félnek senkitől, de vajon mennyire veti őket vissza Granit Xhaka hiánya? A robotoló csapatkapitány volt az egyedüli, aki a középpályáról végigjátszotta az Eb-t. Denis Zakaria pótolhatja, de kérdés, hogyan lesz képes a válogatott vezérét helyettesíteni.

Spanyolország hátsó alakzatától több kell

Nyugodtan megkérdezhetik az emberek Luis Enriquétől, hogy mennyire hiányzik Sergio Ramos és David de Gea? Igaz, hogy utóbbi ott van a keretben, de egyelőre Unai Simón a kezdő, míg a védelemben nincsen olyan rutinos és klasszis játékos, mint Ramos. Ez látszik, nagyon bizonytalan a hátsó alakzat, hiába tette be a kezdőbe Enrique régi haverját a védekőző középpályás posztjára (Busquets).

A támadósor dinamikus, de az a rengeteg passz borzasztóan unalmassá teszi olykor a spanyolok meccseit. A gólok hiányára legalább most nem lehet panasz, két meccsen összesen 10-et rámoltak be. Lehet, hogy most indult be a “gólgyártás”? Azt gondolom, hogy a svájciak ellenében ráférne a rutin a csapatra, jobb lenne, ha Luis Enrique a Busquets – Koke – Thiago hármassal kezdene középen. Egyrészt labdabiztosak, másfelől nagy tapasztalatuk van, jobban el tudják dugni a labdát, mint a fiatalok.

Ismét többször is rezeg a háló?

A Svájc – Spanyolország mérkőzésen is bízunk benne, hogy a gólok dominálnak majd (mindkét csapat gólt szerez: 1.89). Erre jó esély van, hiszen Xhaka kiválásával a svájci középpálya instabil lehet, de a spanyol védelem helyzete sem megnyugtató, bármikor képesek megingásokra. A bátrak még elgondolkozhatnak egy 4-5 találatot hozó meccsen is (3,5 over: 3.55).

A találkozót Michael Oliver vezeti, aki annyira nem erőlteti a büntető lapokat, pedig két korábbi csoportmeccsén (magyar-francia és lengyel-svéd) is akadt pár szabálytalanság (büntető lapok száma 4,5 alatt: 1.46).

Unibet exkluzív ajánlat: 10.000 Ft befizetési bónusz + 10.000 Ft ingyenes fogadás !
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

A mérkőzéstipp játék nyertese zsiraf111

Gratulálunk, zsiraf111!

A nyertes tipp: X, Riyadh Sharahili, 18. perc, beküldve: 2021.07.02 5:41 CEST