Kezdetét veszi az A csoport küzdelmeivel az Európa-bajnokság. Az utóbbi hónapokban folyamatosan javuló török válogatott az olasz fővárosba látogat és a házigazda ellen teszteli a fejlődésük mértékét. Az olaszok a torna titkos esélyesei, ehhez mérten kezdenek majd és érvényesítik a papírformát a nyitómeccsen? 

Jót tett a törököknek a kihagyás

Kezdjük a beharangozót a vendégekkel, akiknek nagyon jót tett, hogy egy évvel csúszott az Európa-bajnokság rajtja. A törökök sokat fejlődtek az elmúlt esztendő során, Senol Günes csapata végre kezdi azt a formát állandósítani, amitől annyira rettegtek tőlük a 2002-es világbajnokság során. Günes annak a csapatnak volt a sikerkovácsa, motivációt “hozott magával”, játékosai átszellemültek, de ez önmagában kevés lenne a sikerhez.

Okay Yokuslu (Fotó: Alizada Studios / Shutterstock.com)

A félelem nélküli és megalkuvást nem tűrő játék mellé, egy stabil taktika is párosul. A négy védő fiatal, de kellően rutinos, jó összhangban vannak. A középpályán két olyan védekező mentalitású játékos van, mint Okay Yokuslu és Ozan Tufan, utóbbiért bejelentkezett az Atlético Madrid is. Gyakorlatilag 6-7 játékos képes masszív védekezésre, de azt is érdemes megemlíteni, hogy minden csapatrészben ott egy Lille játékos.

A francia bajnok – akik a PSG-t előzték meg – játékosai adják az új török válogatott gerincét. Burak Yilmaz új erőre kapott, mióta Günes a szövetségi kapitány, hiába 35 éves, az egyik legjobb formában lévő támadó Európában. Rendkívül motivált, küzd a végsőkig, nehéz egy ilyen támadó ellen védekezni. Calhanoglu lehet a csapat agya, aki megszabja a támadójáték sebességét.

Mancini csodát tesz az olasz válogatottal?

Az olasz válogatott dominálta a csoportját a selejtezőkben, de pontosan ezt várták Mancini szövetségi kapitány fiaitól. A támadójátékuk szárnyalt, de most jóval komolyabb ellenfelek várnak rájuk. Mancini egyik hátránya, hogy az alaptaktika kiismerhető (4-3-3-as felállás), viszont annyira mobilis a csapat meccs közben, illetve annyi különböző játékosból választhat – akit könnyű beintegrálni a kezdőbe -, hogy ez adja a csapat erejét.

A védelem adott, valószínűleg Donnarumma előtt a Bonucci – Chiellini rutinos páros kezdhet, jobboldalon Florenzi rohanhat fel és alá, míg a balon Spinazzola. A középpályáról ugyanakkor hiányozhat a csapat legfontosabb láncszeme, Marco Verratti. A PSG középpályása a héten kezdte meg a labdás edzéseket, miután május közepén megsérült. Legkorábban a második csoportmeccsen léphet pályára.

Marco Verratti (Fotó: Marco Iacobucci EPP / Shutterstock.com)

Nélküle valószínűleg gyengébb lesz ez a csapatrész az olaszoknál, könnyedén előfordulhat, hogy a törökök tudják majd kontrollálni a pálya közepét. A támadósorban Immobile mellett Insigne és Berardi kezdhet, elvileg ez a csapatrészük a legerősebb, minimum egy gól az elvárás a hazaiaktól.

Mire fogadjunk a Törökország – Olaszország összecsapáson?

Az kell, hogy mondjam, szerintem elmérték a mérkőzés szorzóit. Az olaszok favoritok, de nem ennyire, törökök pedig nem ennyire gyengék, ahogyan a fogadóirodák látják. A mindkét csapat gólt szerez fogadásban 2.40-ért nagy lehetőséget látok, ebben bőven lehet érték, ahogyan a törökökre kínált +1,5 gólos ázsiai hendikepben is 1.48-ért. Hiába jók az olaszok, ez a török csapat annyira motivált, hogy egy gólt biztosan találnak, de meg merem kockáztatni, hogy még a Törökország vagy döntetlen opció is lejöhet 2.60. A török gól is rendkívül jól fizet 2.02, azt pedig nem árt észrevenni, hogy az igazán jó formában lévő ellenfelekkel szemben, annyira nem remekelt Mancini együttese.

Unibet exkluzív ajánlat: 10.000 Ft befizetési bónusz + 10.000 Ft ingyenes fogadás !
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

A mérkőzéstipp játék nyertese Seanconnery

Gratulálunk, Seanconnery!

A nyertes tipp: 2, Ardon Jashari, 23. perc, beküldve: 2021.06.11 20:06 CEST

 
 

9 HOZZÁSZÓLÁS

    • A tippet nem hozzászólásként kell írni, hanem a cikk végén ott van a játék felülete.

  1. Kihagytad a számításból, hogy a meccs Rómában lesz, ami nagyon nagy előny az olaszoknak. Az olasz hazai pályán szökőévente kapnak gólt. Szerintem most is clean sheetel Donnarumma.

    • Nem hagytam ki a számításból, kalkuláltam vele, ahogyan azzal is, hogy mióta Mancini az edző, kis túlzással minden hazai meccsen kaptak gólt, amikor releváns ellenfelük volt: Hollandia (1:1), Bosznia (1:1 és 2:1) és Lengyelország (1:1). A tétmeccseken mindössze Portugália és Görögország nem tudott ellenük gólt elérni, amikor hazai pályán játszottak. Természetesen könnyedén megeshet, hogy most kihúzzák kapott gól nélkül azok ellen a törökök ellen, akik legutóbb négyet gurítottak a hollandoknak, majd pár nappal később Haalandéknak Norvégiában hármat, de Günes-éra kezdetén még a franciákat is meglepték idegenben (1:1). Az érték itt az oddsban van, mert 2.00 környéki szorzón ez bőven érték, realitás 1.60 (esetleg 1.70) körül lenne a török gólszerzésre. Ezt minden esetben tenni kell, lehetséges, pont a pénteki nyitómeccsen jön az a clean sheet, de ez akkor is value.

        • A tippben lévő érték nem a végeredményen múlik. Pl ha a Real Madrid a Csákvárral játszik, és a Madridra 2-es odds van, akkor az óriási value, még ha nyer a Csákvár, akkor is.

      • Bocs, csak most néztem, hogy írtál. Én úgy emlékszem, a török-norvég nem Norvégiában volt, a franciák ellen a Franciaországban játszó törökök mentek nagyot, a Hollandia elleni meccs volt az egyedüli megmagyarázhatatlan eredményük, de akkor a hollandok még kapitányváltást nyögtek. Szerintem a törököket túldimenzionáljuk, gyenge csapat, látszott a magyarok ellen is. Nekem a törökök nem lőnek gólt volt value, egyedül Calhanoglutól vártam volna valamit, de még az sem jött. Demiráltól is vártam egy izmos és érzelmes játékot, erre kaptunk tőle egy öngólt.

        • Nekem ez a tegnapi meccs volt megmagyarázhatatlan, mert egyik csapat sem volt kiemelkedő (az öngólig, utána az olaszok már jók voltak). Olyan érzésem volt, mintha a törökök nem is akartak volna küzdeni. Amikor láttam őket játszani a franciák vagy hollandok ellen, akkor haraptak, mentek előre, most ennek semmi jelét nem tapasztaltam. Onnan lehetett tudni, valami nincsen rendben, hogy az olaszok két passzból eljutottak a török kapu előterébe, szinte csak lófráltak Yilmazék. A tipphez gratulálok! A magam részéről egyszerűen nem akarom elhinni, hogy ennyi döntetlen minőségi ellenfelekkel szemben, ennyi jó eredmény, majd belefutnak egy ilyen zakóba és lélektelen nulla játékkal próbálkoznak. Ahogy olvasgattam pár külföldi oldalt, nem csak én nem értem. Az is benne van persze, hogy a Lille-mag elfáradt a francia bajnoki hajrában, vagy szimplán az edzőtábor nem sikerült úgy, ahogyan gondolták.

Comments are closed.