Kezdőlap Foci EB hírek Ukrajnának törölnie kell a mezen látható politikai szlogent

Ukrajnának törölnie kell a mezen látható politikai szlogent

23
0
Ukrajna/Fotó:hyotographics/Shutterstock.com

Az ukrán labdarúgó-válogatottnak módosítania kell az Európa-bajnokságra tervezett mezén – a kontinentális szövetség (UEFA) csütörtöki döntése értelmében.

Az UEFA határozata szerint nem kell eltávolítani az Ukrajna határait ábrázoló rajzot, amelyen a Krím-félsziget is az országhoz tartozik. Ezt azzal indokolta a szervezet, hogy az megfelel az ENSZ által elismert országhatároknak. A térkép azért okozott nemzetközi bonyodalmat, mert Oroszország 2014-ben annektálta a területet.

Az UEFA a mezen látható két szlogen egyikét kifogásolta. A szerelés hátulján lévő “dicsőséget Ukrajnának” szöveggel nincs gondja, ugyanakkor a mez belsején szereplő, “dicsőséget a hősöknek” szöveget problémásnak ítélte.

“A két szlogen sajátos kombinációja egyértelműen politikai természetű, történelmi és katonai jelentőségű” – olvasható az UEFA állásfoglalásában, ugyanis a két mondat katonai üdvözlés Ukrajnában.

“Nagy valószínűséggel a szerelésen változtatunk” – jelentette ki az ukrán csapat szóvivője, Mikola Vaszilkov.

Az ukrán válogatott foci Eb-s menetrendje:

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég Helyszín TV

bet365 számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org