Kezdőlap Foci EB hírek A dán játékosok szerint helytelenül járt el az UEFA

A dán játékosok szerint helytelenül járt el az UEFA

40
0
Dán szurkoló a lelátón/Fotó: MTI/EPA/Getty pool/Stuart Franklin

A labdarúgó Európa-bajnokságon szereplő dán válogatott játékosai az európai szövetséget (UEFA) kritizálták, amiért társuk, Christian Eriksen sokkoló esetét követően folytatniuk kellett a Finnország elleni csoportmérkőzésüket.

A dán játékosok hétfőn nyilatkoztak először azt követően, hogy a szombati, koppenhágai találkozó 43. percében Eriksen összeesett a pályán, ahol bő tíz percen keresztül élesztették újra, mielőtt szállítható állapotba került. A mérkőzés több mint másfél óra múlva folytatódott.

Kasper Schmeichel, a dánok kapusa szerint játékosként olyan helyzetbe hozták őket, ami szerinte nem volt igazságos. Hozzátette: két választási lehetőséget biztosítottak a csapatoknak, miután 109-szeres válogatott társuk állapotát sikerült az orvosoknak stabilizálniuk, és elszállították a kórházba: akkor este vagy másnap, vasárnap délben folytatják a mérkőzést.

“Várni kellett volna még ennek a döntésnek a meghozatalával. Remélem, hogy az UEFA tanul az esetből. Valószínű, szükség lett volna valakire, aki nálunk magasabb pozícióban van, és ki tudja jelenteni azt, hogy most még nincs itt az ideje dönteni erről a dologról, várjunk vele holnapig” – nyilatkozta a Leicester City 34 éves, rutinos labdarúgója.

Édesapja, a legendás Peter Schmeichel – az 1992-ben Eb-aranyérmes dán együttes egyik kulcsembere – szintén a sportág európai irányító szervezetének hozzáállását bírálta, különösen amiatt, hogy a közvélemény felé már úgy kommunikálták a történteket, mintha a csapatok kifejezett kérésére folytatnák aznap a mérkőzést.

Kasper Schmeichel kritikus véleményét osztotta két társa, a Barcelonában játszó Martin Braithwaite, valamint a Tottenham Hotspur középpályása, Pierre-Emile Höjbjerg is. Braithwaite kiemelte: két lehetőség közül kellett választaniuk, és bár egyik sem volt jó, a kevésbé rossz mellett döntöttek. Kiemelte: sokan azonban nem voltak képesek megfelelően koncentrálni a futballra, mert gondolataik máshol jártak.

“Ebben a helyzetben talán lehetett volna harmadik alternatív lehetőséget is felajánlani” – mondta.

Kasper Hjulmand szövetségi kapitány vasárnap úgy nyilatkozott: szerinte sem kellett volna folytatniuk szombaton az összecsapást.

A továbbra is kórházi megfigyelés alatt tartott Eriksen állapotáról a dán szövetség azt közölte, hogy változatlanul stabil. Vasárnap reggel a dán szövetség illetékesei, majd a nap folyamán videokonferencia segítségével már a játékostársak is beszéltek 29 éves támadó középpályással.

bet365 számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org