Kezdőlap Elemzések Matekoltak a statisztikusok: Csak két válogatottnál jobb Magyarország

Matekoltak a statisztikusok: Csak két válogatottnál jobb Magyarország

149
0

Számolgatós, kimutatható tényezőkkel dolgozó szervezet a CIES, mely számszerűség alapján csinál tanulmányokat. Készítettek egyet az Európa-bajnokságról is, ami nem túl jó fényt vet a magyar válogatott esélyeire.

A keretek alapján állítottak fel versenyképességet, vagy mondjuk úgy erősorrendet. “Azon válogatottak, melyek játékosai a leginkább kompetitív klubokban futballoznak, nagyobb eséllyel pályáznak trófeákra” – írják elemzésükben. A legnagyobb esélye a végső győzelemre ezen matek alapján a franciáknak van, miközben többi csoportbeli ellenfelünk sem tűnik gyengének. A listában Németország a második, Portugália pedig az ötödik.

A felmérés alapján 0,64-es együtthatónk van, amivel mindössze Észak-Macedóniát és Finnországot előzzük meg. Megvizsgálták azt is, hogy átlagosan hány játékost delegáltak az egyes országok hazai bajnokságai az Eb-keretbe, átlag játékpercek képezik a mutatót. Az angolok 2496 percet futballoztak a Premier League-ben, a másik véglet Ukrajna, náluk a hazai játékpercet átlaga mindössze 1390 perc (a magyar keretben 1883 perc az NB I-es átlag).

Életkor is látható az alábbi összeállításban, a legfiatalabb kerettel Törökország rendelkezik, náluk 24,9 év az átlagéletkor, Anglia (25,2) és Wales (25,5) dobogós. Eközben a mi esetünkben az átlagéletkor éppen 28 év, ezzel a magyar válogatott az egyik legidősebb lesz majd az Európa-bajnokságon, csak négy résztvevőt megelőzve.

 

bet365 számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org