Kezdőlap Foci EB hírek Nego: Nincs sok esélye Magyarországnak

Nego: Nincs sok esélye Magyarországnak

53
0

Francia születésű, magyar labdarúgó. Junior éveit francia csapatokban, majd a Chelsea-nél töltötte, aztán jött az Újpest és MOL Fehérvár az életében. Végül magyar válogatott is lett, többször már láthattuk is játszani a nemzeti csapatban.

Nego nem volt ügyetlen fiatalként sem, végigjárta a francia utánpótlás válogatottat szinteket, ezért nagyon sok ismerős arc lehet majd számára a halálos csoportban, a Franciaroszág elleni meccsen. Azért a 20-as évei végé felé számára is egyértelművé vált, hogy nem jut el a francia nemzeti foci csúcsára, hiába volt például 2010-ben Európa-bajnok az U19-es gall csapattal. “Franciaország a hazám, de Magyarországon érzem magam otthon” – nyilatkozta egyszer.

Loic Nego (Fotó: Laszlo Szirtesi / Shutterstock.com)

Szóval magyar válogatott lett, jelenleg pedig tagja a magyar válogatott 26 fős Eb-keretének. A Le Télégramme-nak elmondta, számára igen speciális lesz a franciák elleni csoportmeccs, hiszen több régi ismerősével is szembe kerül, illetve találkozik. “Nem számítanak persze az emlékek, a lényeg, hogy jól szerepeljünk ellenük” – mondta, majd arról is beszélt, hogy nem sok esélyt ad Magyarországnak. Feladni ettől függetlenül nem fogja.

“Sípszótól sípszóig hajtunk és küzdünk. Hatalmas szerencse, hogy a szurkolóink is ott lesznek majd a stadionban, ami nagyon fontos Magyarország számára” – mesélte a Videoton játékosa. “Szeretném megmutatni magam a megfigyelőknek, Európának, hátha egy nagyobb klub kiszemel majd a tornán” – vélekedett Nego, aki egyébként már 30 éves, tehát hatalmas karrierje már nem lesz külföldön.

bet365 számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org