Olaszország legyőzte a világelsőt, de elveszítette az egyik legjobbját, míg Spanyolország a kertek alatt befutott az elődöntőbe. Luis Enrique együttesétől nem várták ezt a teljesítményt az elmúlt időszak formája alapján, de most bizonyíthatnak, hiszen az első komoly ellenfél került az útjukba. 

Öröm és dráma az olaszoknál

A Belgium elleni első félidőben fantasztikusan játszott Olaszország, Insigne csodás gólt szerzett, de érvényes ez Barellára is, aki jól ismerte fel a helyzetet, nem foglalkozott a súlyos sérülést szenvedő, majd hirtelen felgyógyuló Immobilével, bevarrta Courtois kapujába a labdát. Sok volt a hasonlóan súlyos eset a mérkőzés során az olaszoknál, de végül a sok színészkedésnek nem lett jó vége: megsérült a csapat legjobbja.

Leonardo Spinazzolának elszakadt az Achilles-ina – nem színészkedés miatt, rögtön jelezte, nagy a baj -, minimum 3-4 hónapos kihagyás vár rá. Óriási veszteség ez az olaszoknak, hiszen az Insigne – Spinazzola oldal volt az olaszok erőssége, megbontottak bármilyen védelmet, Spinazzola robotolt fel és alá, fáradhatatlan játékos. Emerson pótolja őt, más kategória, valószínűleg ez vissza fogja vetni az olaszok támadójátékát.

Ez rendkívül sajnálatos, mert amikor focira kerül sor, akkor Mancini együttese látványosan és hatékonyan játszik, belgák védelmét is többször megbontották. A csapat jobb oldala Chiesával és Di Lorenzóval nem annyira hatékony, mint a másik szárny. Talán Chiesában van benne az egyéni villanás, Di Lorenzónak majd többet kell visszazárnia, hiszen Jordi Alba vagy José Gaya is azon az oldalon kaphat szerepet.

Az újjáépülő Spanyolország ott van a legjobb négy között

Véleményem szerint, ez a spanyol csapat már így is erőn felül teljesített. Luis Enrique a fiatalítás mellett tette le a voksát. Azt gondolom, ha rögtön a nyolcaddöntőben kaptak volna egy Belgium vagy Olaszország szintű ellenfelet, akkor már búcsúztak volna a tornától. Hiába a sok passz, ha mellé sok esetben nem párosul hatékonyság a gólszerzést tekintve.

Miért mondom mégis, hogy van esélye a spanyoloknak? Egyrészről Spinazzola sérülése, másrészről a két edző közti különbség, harmadrészt, hogy a spanyolok kezdik elhinni, van keresnivalójuk az Eb-n. Mind Mancini, mind Enrique rutinos edzők, előbbi egy rendkívül erős alaptaktikával rendelkezik, aki inkább a játékosokat cserélgeti ki, ha épp szükséges változtatni.

Fotó:
MTI/EPA/REUTERS/Wolfgang Rattay

Luis Enrique mer belenyúlni a taktikába is, ráadásul rendkívül jó pedagógus. Fejben nagyon erős, aki például felkészülve arra, hogy a svájciak elleni meccs nem fog eldőlni a rendes játékidőben, illetve valószínűleg a hosszabbításban sem, lehozta Moratát. A támadó óriási nyomás alatt van a spanyol sajtó és a szurkolók részéről, a helyére érkező Moreno bevágta az egyik fontos büntetőt a párharcban, nála ráadásul nem jelent akkora gondot az sem, ha kihagyja a helyzeteit, ellentétben Moratával, akit betalálnak mindenért.

Az olaszok az esélyesek

Spinazzola kiesése ellenére, továbbra is az olaszok a favoritok. Látványosan játszanak, mernek támadni és kapura lőni, Insigne igazi veszélyforrás, de kérdés, mire lesz képes egyedül azon az oldalon? A spanyol védelem bizonytalan, egy bekapott góljuk evidensnek tűnik, de az is, hogy ők is betalálnak egyszer (mindkét csapat gólt szerez: 1.95). Hogyan juthatna tovább Spanyolország a londoni elődöntőben?

Mikor tudott az Európa-bajnokságon a spanyol csapat sikert aratni az olaszok ellen? Amikor nem volt csatár a csapatban! Ha emlékszünk még, akkor az elmúlt két Eb-n összességében három meccset játszott egymás ellen ez a két válogatott. Mindössze egyetlen találkozó volt, ahol az olaszok nyertek: amikor Morata kezdett, nagyon hasonló rendszerben és elgondolásban a mostani spanyol taktikához.

A maradék két meccsen az olaszok nem bírtak a spanyolokkal, ebből az egyik az Eb-döntő volt (4-0-ra kaptak ki). Közös pont, hogy nem erőltették a csatárokat, hat labdabiztos középpályással létszámfölényes helyzeteket alakítottak ki, nem örlődtek az olasz védők között. Ha Luis Enrique képes ilyen változtatást meglépni, akkor van esély a spanyol továbbjutásra 2.05, különben az olaszok be fogják húzni a meccset!

Unibet exkluzív ajánlat: 10.000 Ft befizetési bónusz + 10.000 Ft ingyenes fogadás !
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

A mérkőzéstipp játék nyertese Várda64

Gratulálunk, Várda64!

A nyertes tipp: X, Ardon Jashari, 22. perc, beküldve: 2021.07.05 15:41 CEST