A korábban kisebb sérüléssel bajlódó Sallai Roland fizikálisan készen áll a játékra Marco Rossi szövetségi kapitány szerint, ezért pályára lép kedden a magyar labdarúgó-válogatott első, portugálok elleni Európa-bajnoki mérkőzésén a Puskás Arénában.
Az olasz szakvezető a kezdőcsapatát illetően még azt árulta el a hétfői online sajtótájékoztatón, hogy Sallai csatártársa a csapatkapitány Szalai Ádám lesz.
“Felsorolhatnám az egész portugál keretet” – válaszolt Rossi arra a kérdésre, hogy kiket tart a címvédő rivális legveszélyesebb játékosainak. “Portugália nemcsak címvédő, hanem azóta megnyerte a Nemzetek Ligáját is. De leginkább a csatársora tölt el aggodalommal. Csapatként, egymást segítve kell felvennünk a harcot vele, és egy kis szerencsére is szükségünk lesz a jó eredmény eléréséhez”.
A szakember arról is szót ejtett, hogy fontos a kezdés, de még fontosabb a befejezés egy tornán. Saját csapatát illetően pedig úgy fogalmazott, hogy szerinte fizikálisan és mentálisan is készen állnak a játékosai, ugyanakkor erre az első meccs ad majd végleges választ, hogy így van-e.
“Alig várjuk, hogy pályára lépjünk. Motiválni most biztos, senkit sem kell” – mondta Rossi.
Szalai Ádám az MTI kérdésére kifejtette, minden meccs előtt megfogalmaz gondolatokat, de nem tervez most hasonló beszédet, mint a kijutásról döntő pótselejtező előtt.
“Nem ez a legfontosabb feladata a csapatkapitánynak és nem is a karszalag viseléséről szól, még ha karrierem egyik legszebb eredménye is, hogy én húzhatom magamra a nemzeti együttesben. Tisztában vagyok ennek súlyával és feladataival. Segítenem kell megteremteni a csapategységet, közösséget építeni és segíteni a társaimat” – mondta a Mainz csatára.
A 33 éves támadó szerint az előző Eb fantasztikusan indult Ausztria legyőzésével, és most is hasonló gondolatokkal várja a rajtot, noha tisztában van azzal, hogy ezúttal sokkal nehezebb riválisokkal kell megküzdenie a válogatottnak. Hozzátette, Portugália szerinte most erősebb, mint öt éve volt, amikor bár megnyerte a tornát, a magyarokkal 3-3-as döntetlent játszott a csoportkör utolsó fordulójában.
“Bennem még edzőmeccs előtt is van feszültség. Számomra ezért az a legfontosabb, hogy jól aludjak, megfelelően pihenjek. Akkor tudom a legjobb formámat hozni, ha nyugodt vagyok” – válaszolt Szalai arra kérdésre, hogy miként készül fel mentálisan egy ilyen fontos találkozóra, mint ami például most vár rá. “Ez a részben hazai rendezésű Eb minden játékos álma, elmondhatatlan, leírhatatlan érzés, ami ránk vár”.
A magyar-portugál találkozó kedden 18 órakor a 2015-ben Bajnokok Ligája döntőt is vezető török Cüneyt Cakir sípjelére kezdődik a Puskás Arénában.
bet365 számlanyitási ajánlat: Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org